Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Augusztus 27. 12:30, szerda | Külföld
Forrás: MTI

Lagarde-ügy - Hivatalos eljárás indult Párizsban az IMF-vezér ellen "hanyagság" miatt

Lagarde-ügy - Hivatalos eljárás indult Párizsban az IMF-vezér ellen

Hivatalos eljárást indított "hanyagság" miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági és pénzügyminiszter ellen a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.

Erről maga az IMF-vezér tájékoztatta szerdán a francia hírügynökséget. Lagarde jelezte: nem kíván lemondani tisztségéről és fellebbez a döntés ellen.
"Arra kértem az ügyvédemet, hogy nyújtson be fellebbezést a döntés ellen, amelyet teljesen alaptalannak tartok" - mondta Lagarde. "Még ma délután visszatérek Washingtonba dolgozni" - tette hozzá.
A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó bíróság kedden negyedik alkalommal hallgatta ki az IMF-főigazgatót az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, a gyanú szerint az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 2008-ben összesen 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Bernard Tapie üzletembernek, a cég korábbi tulajdonosának.
Lagarde 2007-től az IMF élére történő 2011-es kinevezésig irányította a francia gazdasági tárcát.
Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben. Első, 2013 májusi meghallgatását követően a bíróság még csak az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte Lagarde-ot, és további két kihallgatását követően sem gyanúsították meg. A "hanyagság", amivel az IMF-vezért most megvádolták, egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható.
A vitatott kártérítési ügy húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Tapie eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak.
Az ügyben eddig öt ember ellen emeltek vádat, köztük Bernard Tapie ellen is. A 70 éves marseille-i üzletembert azzal vádolják, hogy az ő ötlete alapján fordult választott bírósághoz 2007-ben Christine Lagarde akkori gazdasági és pénzügyminiszter annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le a 15 éve tartó pereskedést.
A nyomozók azt gyanítják, hogy a francia kormány azért vitte választott bíróság elé a jogvitát, hogy a marseille-i üzletember gyorsabban hozzájusson az államtól követelt kártérítéshez. A bíróság azt vizsgálja, pontosan milyen szerepe volt Lagarde-nak abban, hogy nem hagyományos jogi úton, hanem választott bíróság előtt zárták le az ügyet. Felmerült az a gyanú, hogy Nicolas Sarkozy akkori államfő így hálálta meg, hogy - a korábban a baloldalhoz közel álló - Tapie őt támogatta a 2007-es elnökválasztási kampányban.
Az ügyészség már eljárást indított a döntést kimondó bíró ellen (akiről kiderült: eltitkolta, hogy régi barátság fűzi Tapie-hoz), továbbá az adósságrendezésre létrehozott konzorcium volt vezetője, Jean-Francois Rocchi és Lagarde volt kabinetfőnöke, Stéphane Richard ellen, aki jelenleg a világ egyik legnagyobb távközlési vállalatának, az Orange-nak az elnöke.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.