Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Október 20. 09:41, hétfő | Sport

Nagyot küzdött a csapat Csurgón

Nagyot küzdött a csapat Csurgón

Pont nélkül távozott a Tatai AC férfi kézilabda csapata Csurgóról az NBI/B Nyugati csoportjának hatodik fordulójában, pénteken este. A tartalékosan felálló fekete-fehérek 28-26-ra kaptak ki a hazai együttestől.

Tavaly hazai pályán és idegenben is a Tatai AC nyert, a TAC a bajnokság végén harmadik lett, a Csurgó II. pedig a kilencedik helyen zárt.
Nem a legjobb előjelekkel készült a Tatai AC a találkozóra: Kányai Róbert sérülése nem jött rendbe a hétvége óta, a csapat nagy részén pedig végigsöpört egy lázzal, torokfájással járó betegség. Hollós Máté nem tudta vállalni a mai találkozót, többen pedig betegen léptek pályára.
Az elején jól tartotta magát a TAC, a fiúkon nem látszott, hogy munka után, egy hosszú, közel háromórás út után állnak ki a jó erőkből álló fiatal hazaiak ellen. A tizedik percben 5-4-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző, a huszadikban is csak 9-8-ra vezettek a hazaiak. A félidő végére azonban a rengeteg emberhátránynak is „köszönhetően” 15-11-es csurgói vezetéssel zártak az együttesek.
A második felvonásban 20-15-re, majd 25-21-re vezettek a hazaiak, azonban a TAC mozgósította utolsó energiáit, a lefújás előtt két perccel feljött 27-26-ra. Sőt, még az egyenlítésért is támadhattak a fekete-fehérek, a helyzet azonban kimaradt, a vége pedig 28-26-lett a Csurgó II.-nek.
férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 6. forduló:
Csurgó U23 – Tatai AC 28-26 (15-11)
legjobb tatai góldobó: Kanyó Balázs 9
„Dicséret illeti a fiúkat az akarásért, szívüket-lelküket kitették a pályára. A Kanyó-testvérek játéka kiemelkedő volt, sajnos, ez ma nem volt elég a győzelemhez. Megyünk tovább, készülünk a keddi győri kupameccsre. Ki kell jönni a gödörből, mert jövő szombaton már újra egy nehéz bajnoki vár ránk” – mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
„Nehéz meccs volt. Nem szeretnénk a körülményekre fogni, de például Kányai Robi nagyon hiányzott a védelemből. A Győr ellen szeretnénk javítani” – fogalmazott Kanyó Balázs, aki 9 gólt dobott beállósként.
„A páros kapcsolatoknak jobban kellett volna működnie, amikor volt türelmünk nyolcat-tízet passzolni, akkor szinte mindig meg tudtunk játszani egy helyzetben lévő társat, legtöbbször a beállóst; nem csoda, hogy Balázs 9 gólig jutott. Amikor azonban egy az egyben próbáltuk vagy előkészítetlenül ellőttük, akkor nem jöttek össze a dolgok. Én sem akarom a külső tényezőkre fogni a vereséget, de az az igazság, hogy öt meghatározó játékos is betegen vállalta a játékot, és ez szerintem meglátszott a döntő pillanatokban” – tette hozzá Kanyó Bence, aki két gólja mellett hét gólpasszt is kiosztott a mérkőzésen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.