Hírek
2011. Október 13. 15:34, csütörtök | Helyi
Városunkba látogat a köztársasági elnök
Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke jövő szerdán Schmidt Csaba meghívására Tatabányára látogat – jelentette be Kiss Norbert Magyarország Köztársasági Elnökének Hivatalvezetője a Szent Margit Általános Iskolában.
A hivatalvezető előzetesen elhozta az intézmény diákjai számára Schmitt Pál ajándékát, így az iskola új labdákkal és sportszerekkel gyarapodott. Kiss Norbert elmondta, hogy a köztársasági elnök országjáró útjának tatabányai mottója: ”A tanulás mellett a szakmák becsületét is vissza kell nyerni.”
Megtudtuk tőle, hogy Schmitt Pál a megyeházán részt vesz azon a „baráti” közgyűlésen, amelyet a megye és a megyei jogú város közösen tart meg, és itt elismeréseket is átad. Ezután a város egyik középiskolájának osztályfőnöki óráján a sport szerepéről és jelentőségéről beszél a diákoknak. Felkeres egy Tatabányán működő japán céget az ipari parkban és egy magyar vállalkozást a városban.
Schmidt Csaba megköszönte, hogy a köztársasági elnök ellátogat városunkba, s többek között szólt arról is, hogy Tatabánya a munkára épült város. Éppen ezért ő maga is fontos tartja, hogy a szakmák visszanyerjék „becsületüket”. Ennek kapcsán megemlítette: a városi szakképzési program és ösztöndíjrendszer is ezt a célt szolgálja.
Schmitt Pál Tatabánya után még ellátogat Tatára, Bokodra és Sárisápra, s az utóbbi településen felavat egy 1956-os emlékművet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
