Hírek Videócenter Közösség Játéksarok Babafotók Képeslapküldő Szakember válaszol Babaszépségverseny Szépségverseny

visszaKék hírek / Nem találják az elásott csecsemőt

Nem találják az elásott csecsemőt

A hír forrása:  HírTV 2010.07.29. 14:37

Egy eltűnt - állítólag holtan született - csecsemő ügyében indított vizsgálatot a rendőrség Csongrád megyében. A szegvári anya azt mondta a rendőröknek, hogy még június elején szült meg, de a gyerek nem élt, ezért elásta a település mellett. A holttestet azonban máig nem találták meg.

 

Arra, hogy a nő állapotos volt, és szült, csak két héttel később derült fény, amikor az asszony rosszul lett és orvoshoz fordult. A rendőrség a bejelentés után keresni kezdte az újszülöttet, de az asszony a pontos helyszínt nem tudta megmondani.


A szentesi rendőrök és polgárőrök valamennyi szóba jöhető helyszínen terepkutatást végeztek, de ennek mostanáig sem lett eredménye. A sikeres kutatást hátráltatta a hosszú idő, amíg a rendőrség tudomására jutott az eset, illetve a gyakori esőzések. A rendőrség közben tanúkat hallgatott meg és pszichológust is bevont az ügy kivizsgálásába - közölte a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság szerdán.


(FH)

 


Oszd meg:

Elsősegélydoboz

Név: Levendula Gyógyszertár   Cím: 2800,Tatabánya,Győri u.24   Telefon: (34) 510 433
Babaszépségverseny
120*240 Last minute:


Lerros Hitel és Ingatlan Centrum
Callisto Rádió