Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Március 20. 14:32, kedd | Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu

Borverseny Alsógallán

Borverseny Alsógallán

A hagyományos alsógallai borversenyt az idén is a József Attila Művelődési Házban rendezték meg.

Az eseményre több mint félszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák a zsűri véleményét, illetve maguk is megkóstolják a borokat.
Ebben az évben a tavalyit meghaladó, 27 nevezőtől 72 borminta érkezett. A versenyen Horváth Mihály Tatai Hegyközségi Hegybíró elnökségével, Szilágyvári Kálmán Vértesszőlősről, szőlész, borász, borbíráló, és társadalmi zsűriként Kovács Miklós alsógallai lakos értékelték pontozással a borokat. A 72 beérkezett mintából 41 bor érte el a minősítés szintjét, nyolc arany-, 19 ezüst- és 14 bronzminősítés született. A zsűri véleménye szerint évről évre jobb borok készülnek, a borgazdák odafigyelnek a szakmai véleményekre. Az eredményeket a szervezők oklevelekkel ismerték el. A jó hangulatú versenyen minden asztalra kerül egy kis alma, pogácsa, sajt, a borokat körbe kínálták. Ezek némelyikéről is véleményt mondott a zsűri, amely így felhívta a figyelmet egy-egy jellegzetességre, a kiválóságokra és a hibákra is. Ezért még azok számára is érdekes és tanulságos volt a verseny, akik csak érdeklődőként vettek részt a rendezvényen. A borok kóstolása és értékelése után jóízű beszélgetés, szakmai véleménycsere közben, hagymás-zsíroskenyér mellett fogyasztották a borokat az alsógallai gazdák és vendégek.

Díjazott borok

Arany

Schlégl Antal kékfrankos
Novotni Ferenc vegyes vörös
Takács Attila olaszrizling
Csiszér József vegyes fehér
Feiler Kálmán vegyes fehér
Krancz János kunleány
Krancz János chardonnay
Krancz János chardonnay-kunleány cuvée
Ezüst

Farkas Gábor otello
Százados János vegyes fehér
Schlégl Antal rizlingszilváni
Schlégl Antal vegyes fehér
Schlégl Antal ezerjó
Kiprich György rose
Kiprich György merlot
Csiszér József vegyes fehér
Ruppert Tibor olaszrizling
Schamberger Róbert cabernet sauvignon
Boda István bio kékfrankos
Búzer Károly vegyes fehér
Králl Tamás szürkebarát
Králl Attila merlot
Králl Attila chardonnay
Králl Attila kunleány
Krancz János cabernet sauvignon
Krancz János olaszrizling
Krancz János pinot blanc
Bronz

Százados János kékfrankos
Hubert Ferenc kékfrankos
Hubert Ferenc zalagyöngye
Takács Attila ezerjó
Máger István otello
Feiler Kálmán gyümölcsbor
Schlégl János vegyes fehér
Schlégl János vegyes vörös
Schamberger Róbert rizlingszilváni
Búzer Károly zweigelt
Búzer Károly vegyes fehér
Králl Tamás chardonnay
Králl Attila sauvignon blanc
Krancz János merlot

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya