Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Június 19. 09:37, hétfő | Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu

Kitüntették a város tehetséges diákjait

Kitüntették a város tehetséges diákjait

Díjazták az országos versenyeken eredményeket elért vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjait és felkészítő pedagógusait.

Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Tatabánya Középfokú Oktatási Intézményeiért Közalapítvány kuratóriuma díjazásban részesítette az országos versenyeken eredményeket elért vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjait és felkészítő pedagógusait.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy fontos a város számára, hogy Tatabányán olyan tanulók nevelkedjenek, akik helytállnak az országos megmérettetéseken, majd a felsőoktatás során megszerzett tudásukat itthon, a város szolgálatába állítsák. A kitüntetett diákok lehetnek majd a jövő Tatabányájának szellemi örökösei, akik már a XXI. század követelményeivel is könnyedén megbirkóznak, ezért a díjazottak egyben stratégiai partnerek is, akik megerősítik a várost, hogy Tatabánya a megyének ne csak a közigazgatási, hanem szellemi központja maradhasson.
A 72 díjazott tanuló a kitüntetéseket korosztályonként vehette át, így a város az ötödik osztálytól kezdve a 12. évfolyamig az országos versenyeken kimagasló eredményeket elért diákokat teljesítményét ismerte el. Az országos versenyeken olyan kategóriákban értek el eredményeket városunk tanulói, mint a matematika, földrajz, környezetvédelem, idegen nyelvek, biológia, számítástechnika, magyar nyelvtan (helyesírás), irodalom, vers és prózamondás, de volt, akinek szónoki képességeit díjazták.
A sok díjazott mellett különdíjban részesült három tanuló: Lutring Erika a Bárdos László Gimnázium 11.a osztályos tanulója, Gelbman Róbert a TSZC Műszaki Szakgimnáziumának 14.E osztályos diákja és Fóris Karina a Bárdos László Gimnázium 8.a osztályos tanulója.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya