Városlista
2019. március 26, kedd - Emánuel

Hírek

2019. Január 12. 13:31, szombat | Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay

Új technológia tavasztól a balatoni iszapeltávolításban

Új technológia tavasztól a balatoni iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés,

amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Kollár József elmondta: a Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni.

A cégvezető beszélt arról is, hogy várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés - a komponenseket szétválasztva - a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.

Kollár József úgy fogalmazott, az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.

A 2016 őszén indult és a múlt év végén befejezett fejlesztés projektzáró közleménye szerint az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával kiépített technológiai rendszer azzal, hogy lehetővé teszi a lágyiszap gyors és gazdaságos eltávolítását az érintett mederrészekből, hozzájárul a vízminőség javításához, a fenntarthatósághoz és a turisztikai szempontból optimális mederviszonyok megteremtéséhez.

Kitértek arra is, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeként egy olyan új iszapkotró-víztelenítő mobil rendszert fejlesztettek ki a szakemberek, amelyben nincs szükség a kotrási zagy átmeneti tárolására. Ezáltal a Balaton teljes felületén, a strandokon, a kikötőkben, a szennyezett vízfolyások torkolatai előtti területeken is elvégezhető a munka, míg eddig csak a tó mintegy 10 százalékán volt lehetőség a hidromechanizációs vékonyréteg-kotrásra.

A új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodás által érintett tavak kezelésére külföldön is - áll a közleményben.

Címkék: balaton, iszap

Ezek érdekelhetnek még

2019. Március 26. 05:02, kedd | Belföld

Újra életbe lép a tűzgyújtási tilalom a keleti országrészben

Ismét tűzgyújtási tilalom lép életbe a keleti országrészben kedden - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel hétfőn.

2019. Március 26. 05:00, kedd | Belföld

Elítéltek négy férfit a népligeti erőszak ügyében

Elítéltek négy férfit abban az ügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy szexuális erőszakot követtek el egy külföldi nővel szemben a 2015 nyarán Népligetben. Az ítélet nem jogerős

2019. Március 25. 17:31, hétfő | Belföld

Összefogott az ország egy tisztább környezetért

A március 18-24. között tartott idei TeSzedd! önkéntes szemétszedési akció sikere azt mutatja, hogy összefogott az ország egy tisztább környezetért

2019. Március 25. 16:32, hétfő | Belföld

Éjszakai mentésre is alkalmasak lesznek az új helikopterek

Olyan új helikoptereket állítanak szolgálatba Magyarországon, amelyek éjszakai mentésre is alkalmasak lesznek – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója hétfő reggel az M1-en.