Az egyik otthagyta, a másik eltette (pénztárca lopás)
Egy pénztárca eltulajdonításával 170.000 forintot tett zsebre egy középkorú nő Tatabánya egyik hipermarketjében.
A tatabányai Szent Borbála kórház újszülöttjei
A tatabányai Szent Borbála Kórház szülészetén május 12-től május 21-ig született babák.
Megverte nevelőjét
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 17 éves intézeti neveltet, aki pénteken előbb lakótársát bántalmazta, majd ököllel nevelőtanárát is
Nyitott fogdaajtók
Csütörtökön kisdiákok seregét fogadta a Tatabányai Rendőr-Főkapitányság!
Megrongálták a jelzőlámpát
Közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény elkövetőjét és szemtanúját keresi a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Ezredik Tatabánya kártya
Dr Sárosi Katalin belgyógyász főorvosnő lett az ezredik kártyatulajdonos.
Újabb sikeres felderítés és elfogás Tatabányán
Nem ismernek lehetetlen a tatabányai rendőrök, ha kell, a föld alól is előkerítik a bűnelkövetőket. Így történt ez kedden estére
Új ragasztógyár Környén
Elkészült a Henkel új ragasztógyára a Komárom-Esztergom megyei Környén. A próbaüzem után a vizes bázisú ragasztók gyártása elindult, az elektronikai
Sorra buknak le az embercsempészek, büntetésük igen szigorú
Sorra buknak le az embercsempészek Komárom-Esztergom megyében, akik elfogásukat követően 3 napon belül a bíró előtt találják magukat.
A második kerékjegy sorsolás
A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút legkésőbb az év végéig befejeződik.
Kiégett a Vértes Volán egy autóbusza
Teljesen kiégett a Vértes Volán egy különjáratos autóbusza péntek délután a 63-as úton Szekszárd és Székesfehérvár között.
Tolvajt keres a Tatabányai Rendőrkapitányság
Tolvajt keres a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Tapintva nézni
Romanek Inka legnemesebb vágya, hogy kitapintható festményeivel átadjon egy-egy mozaikot a világ csodáiból azoknak a társainknak, akik a kezükkel látnak.
Vandalizmus határtalan
Siralmas látvány fogadta a reggel munkába igyekvő embereket a Herman Ottó általános iskola mögötti parkolóban.
Februári véradások helyszínei Tatabányán és környékén
Tatabánya és környékén a következő időpontokban és helyszíneken adhatnak vért februárban:
Helyi
Milliárdos beruházások és fejlesztések
A megyeszékhelyre ebben az esztendőben közel 3,5 milliárdos támogatás érkezik az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programból (GOP)
Tovább olvasás, hozzászólásA tatabányai Szent Borbála kórház újszülöttjei
A tatabányai Szent Borbála Kórház szülészetén április 25-től május 3-ig született babák.
Tovább olvasás, hozzászólásKomáromi út felújítása befejeződött
Elkészült a Komáromi út mintegy 280 millió forintos rekonstrukciója az Ond vezér és Töhötöm vezér út közötti szakaszán.
Tovább olvasás, hozzászólásFizető parkolást vezetnek be Tatabányán
Tatabánya központjában július elsejétől fizetni kell a parkolásért, két zónában óránként 120, illetve 160 forintot - tette közzé a város honlapja.
Tovább olvasás, hozzászólásMeghalt az a két ember, akit Győr közelében gázolt el a vonat
Meghalt az a két ember, akit elgázolt egy vonat csütörtök reggel Győr közelében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel
Tovább olvasás, hozzászólásVonatbaleset sérültekkel
Vonatbaleset sérültjeit és szemtanúit keresi a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Tovább olvasás, hozzászólásSzemtanúkat keres a Rendőrség
Kerékpárost gázolt egy fehér színű Volkswagen egyterű jármű vezetője április 18-án Tatán az Új út-Mikovényi út kereszteződésében.
Tovább olvasás, hozzászólásFojtogatta, miközben vezetett
Közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 35 éves tatai férfi ellen.
Tovább olvasás, hozzászólásSikeres volt a Gerecse 50
A harmincegyedik alkalommal megrendezett Gerecse 50-Dechatlon teljesítménytúrán rekord döntött az indulók száma.
Tovább olvasás, hozzászólás35 bográcsban rotyogott az étel
Míg tavaly igencsak borongós időjárás kísérte a környei majálist, addig idén szikrázó napsütés, ami a színes programkínálattal együtt meg is tette hatását.
Tovább olvasás, hozzászólásBallag már a véndiák…
Városunk végzős diákjai és pedagógusaik már az idei tanév ballagására és az érettségi vizsgákra készülnek. Hamarosan elkezdődnek a 2011/2012. tanév tavaszi érettségi vizsgái.
Tovább olvasás, hozzászólás



























































