Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Május 02. 13:43, szerda | Helyi

Fojtogatta, miközben vezetett

Fojtogatta, miközben vezetett

Közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 35 éves tatai férfi ellen.

Egy gépjármű hátsó üléséről előrenyúlva fojtogatni kezdte az autót vezető hölgyismerősét.
A férfi Tata központjában szállt be az autóba. Egykor munkatársak voltak a járművet vezető 41 éves baji asszonnyal, aki 15 éves lányával Bajra tartva felajánlotta a férfinak, hogy elviszi egy darabon. Már a baji úton haladtak, mikor az ittas állapotban lévő férfi a hátsó ülésről előre nyúlva megragadta az asszony torkát és fojtogatni kezdte. Hiába próbált segítségért kiabálni a jobb első ülésen utazó lány, a férfi őt is szorosan tartotta.
Több mint 1 kilométeren át haladtak így az autóval, mikor az asszony a vasúti átkelőnél megállt és egy ott várakozó személygépkocsi utasaitól segítséget kért. A két férfi kirángatta a bántalmazót a kocsiból, így az asszony el tudott hajtani.
Megnyugodni sem volt ideje, a férfi ugyanis a kocsi után futott egészen az asszony házáig. A sértettnek és lányának sikerült magára zárnia a házat és közben értesíteni a Rendőrséget. A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 35 éves tatai férfi ellen és egyben keresi azt a két férfit is, aki a baji vasúti átjárónál az asszony segítségére sietett. Őket tanúként szeretné meghallgatni a Rendőrség, ezért kérjük hivatali munkaidőben jelentkezzenek Szabó István r. ftzls., balesetvizsgálónál a 34/517-777-es telefonszám 21-48-as mellékén.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.