Hírek
2012. Február 21. 09:52, kedd |
Helyi sport
Forrás: www.tatabanya.hu
Sikeres Kodályosok
Az ősszel megkezdett IHT nemzetközi fiú kézilabdatorna második-visszavágó- fordulóját tartották a hétvégén Pozsonyban, melyen a Kodály Zoltán Általános iskola 6. és 8. osztályos csapatai is szerepeltek.
A négycsapatos tornán a szlovák SKP Bratislava, a cseh Sokol Nové Veselí valamint az osztrák AON Fivers korosztályos együttesei voltak a tatabányaiak ellenfelei. Horváth Árpád tanítványai az őszi forduló után előkelő helyről várhatták a folytatást, hiszen a hatodikosok a második, a nyolcadik osztályosok az első helyen zártak októberben.
Az előjelek viszont nem voltak túl bíztatóak, hiszen mindkét korosztály tartalékos kerettel utazott Pozsonyba: Kuhár Balázs és Jaczkó Szabolcs súlyos sérülés után lábadozik, ők sajnos már az egész szezonban nem állhatnak a hatodikos csapat rendelkezésére, valamint többen apróbb sérülések, illetve betegség miatt maradtak ki a csapatból. Ennek ellenére a fiatalabb korosztályban tatabányai siker született, a kodályos fiúk a pozsonyi és az osztrák csapatot viszonylag simán verték. A cseh Veselí gárdája ellen az első fordulóban 2 gólos vereséget szenvedtek, most viszont a tatabányai fiúk győztek 3 góllal, így az összesítésben az első helyen végeztek. A nyolcadikosoknál is sok volt a hiányzó, így ebben a korosztályban többségében a hetedik osztályosok játszottak. Felvették a versenyt az ellenfelek nagyobb fizikai erőt képviselő játékosaival, de sajnos ez nem minden mérkőzésen volt elég: két vereség és 1 győzelem volt a nap mérlege, és az őszi első helyezésnek köszönhetően az összesítésben a nagyobbak a második helyezést szerezték meg. Horváth Árpád így is elégedett volt tanítványaival, akik küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.
Eredmények:
6.osztály:
Kodály – Veselí 19:16, Kodály – Pozsony 30:1, Kodály-Aon Fivers 22:16
1. Kodály - Tatabánya, 2. Sokol Nové Veselí, 3. AON Fivers, 4. SKP Bratislava
A csapat tagjai: Balogh Marcell, Bodnár Krisztián, Cutura Dárió, Cserhalmi Antal, Fantoly Márkusz, Gulyás Gergő, Pongrácz Patrik, Rajcsány Balázs, Szőllősi Bence, Tóbiás Olivér, Vertényi Kristóf A torna legjobb játékosa: Fantoly Márkusz (Kodály)
8. osztály:
Kodály – Veselí 22:23, Kodály- Pozsony 20:30, Kodály – AON Fivers 31:17
1. SKP Bratislava, 2. Kodály-Tatabánya, 3. AON Fivers, 4. Sokol Nové Veselí
A csapat tagjai: Bagi Gergő, Csapó Levente, Eichkern Levente, Huber Dániel, Jaczkó Márk, Lovasi Zoltán, Magyar Norbert, Máté Dávid, Rozner Kevin, Sörös Levente, Szakács Benedek, Szalados Máté
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
