Hírek
2014. Október 31. 00:00, péntek | Helyi sport
Tar Sándor Európa-bajnoki bronzérmes lett
2014. október 18-25 között Zágrábban rendezték meg az Ifjúsági Ökölvívó Európa-bajnokságot, ahol 41 ország 233 ökölvívója vett részt.
A versenyen a Földi Imre sportösztöndíjas Tar Sándor is indult, aki ebben az évben már több nemzetközi versenyen eredményesen szerepelt, köztük az Ifjúsági világbajnokságon is, ahol két mérkőzést tudott nyerni. A hazai és a külföldön elért eredményeinek köszönhetően kivívta a jogot az EB-n való indulásra. Sándor idáig 4 kontinens viadalon vett részt, melyeken mérkőzéseket ugyan nyert, de az érem szerzésig eddig nem sikerült eljutnia.
A Zágráb-i EB-n egyenletes, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva küzdötte fel magát az elődöntőig. Az éremszerzésnél román ellenfelét parádés ökölvívással múlta felül. A szakmai vezetés bízott benne, hogy ezt a teljesítményét sikerül átvinnie a következő
mérkőzésére is. Majd a döntőbe jutásért, a májusban világbajnokságot nyert angol Muhammad Alival kellett megküzdenie, ahol az első menetet megnyerte, de a későbbiekben az ellenfél fizikai fölénye dominált, így Sándor a dobogó 3. fokára állhatott. Angol ellenfele később a döntőben is győzött, ezzel Európa bajnok lett.
Rózsa András edző méltatta Sándor eredményét, mivel a Tatabányai SC ökölvívó szakosztályának életében, utánpótlás korosztályban, kontinens bajnokságon első éremszerzőnek számít. Az edző az elmúlt évek teljesítménye alapján bízott Sándor éremszerzésében, ami ezúttal sikerült, mely nagy öröm a szakosztály és a város számára is. Az elért bronzérem jelentőségét hangsúlyozza az a tény is, hogy a nehéz mezőnyben a magyar válogatottból csak két bronzérem született, amiből az egyiket a Tatabányai SC versenyzője szerezte.
Az EB-n Tatabányáról Babai Sándor nemzetközi AIBA bíró is részt vett, mely kiváló lehetőség volt számára, hogy még több nemzetközi tapasztalatot szerezzen így erősítve a sport diplomáciai kapcsolatokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
