Hírek
2018. Szeptember 24. 09:55, hétfő | Helyi
23. PERON MUSIC TEHETSÉGKUTATÓ FESZTIVÁL GYŐZTES ZENEKAR A DARJEELING
2018. szeptember 22-én került megrendezésre a 23. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál a Peron Music Alapítvány, Hangszeresek Országos Szövetsége és a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjának együttműködésében. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medencében működő, feltörekvő zenekarok szakmai értékelést kaphassanak eddigi munkájukról és megmutassák zenei tehetségüket. Az eseménynek a tatabányai Vértes Agorája ad otthont.
Az idei zsűrit 5 fő zenei szakember alkotta: Andrásik Remo, a HANOSZ – Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke, Dandó Zoltán zenész hangmérnök, Lázár Csaba zenész, márkaépítés specialista, Ruff Ferenc a Paksi-Pop-Rock-Jazz Tehetségkutató igazgatója, Csontos Noémi Virág, a Magneoton kiadó marketing igazgatója alkotta. Munkájukat ez alkalommal is 50 fő diák zsűri egészítette ki, amelynek tagjai tatabányai középiskolások voltak. A diákzsűri a produkciók után azonnali visszaigazolásként piros vagy zöld lapot mutat fel a zenekarnak, ami remekül megmutatja a fiatalok zenei aktuális zenei ízlését.
Andrásik Remo a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy mind a tizenhárom fellépő zenekar kiemelt teljesítményt nyújtott a tehetségkutató döntőjében és éppen ezért a zsűri nehezen hozta meg a végleges sorrendjét. A fellépő zenekarok stílusai igazán színessé tették a rendezvényt, hiszen az akusztikus populárisabb dalamoktól kezdve egészen a rock és metál műfajáig minden megszólalt a döntő színpadán.
A tehetségkutató első helyezettje a budapesti Darjeeling zenekar lett, akik ezáltal részt vehetnek október első hétvégéjén az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol 3 millió forintos fődíjért küzd az ország 25 legtehetségesebb amatőr zenekara. A felvidéki Estendőn zenekar második helyen végzett a tehetségkutatón, akik kiemelt díjként egy 2019-es fellépés kaptak a Margaret Island zenekar előtt. A harmadik helyezett a szintén budapesti Me Ill zenekar pedig további értékes fellépési és bemutatkozási lehetőségekkel térhetett haza.
Újfalusi Gábor díjban részesült kiemelkedő zenei tehetségéért Rátkai Márton, az Autopilot zenekar gitárosa. A helyei televízió által felajánlott bemutatkozási lehetőséget a tatabányai Bohemian Acoustic zenekar kapta.
A felsorolt díjakon kívül minden helyezést elért zenekar fellépési lehetőségekkel, könyvjutalommal és média megjelenési lehetőségekkel térhetett haza.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
