Hírek
2012. Április 03. 09:10, kedd |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
25 éves a Bárdos Gimnázium
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Bárdos Gimnázium. A jubileumi hétvégén - április 21-22. – a jelenlegi hatszázhatvan és a meghívott, közel ezerháromszáz öregdiákot is rendkívüli programokkal várják.
„Az izgalmas programok mellett, évkönyvvel és kitűzővel is próbáljuk minél ünnepibbé tenni a Bárdos Gimnázium 25. születésnapját. - mondta Pleier Tamás, az intézmény igazgatója, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Majd folytatta: a jubileumi rendezvényünk mottója: Kiskorúak nagykorú alma matere. Április 21-én, szombaton kora délelőtt, a Trefort Ágoston Tudományos Diákkör bemutatkozásával indul a programsorozat, melyet egy igazi múltidézés követ, ahol megelevenednek az elmúlt 25 év kampányfilmjei, Mikulás kupái, Zöld napjai és Adventi estjei is. A nap folyamán iskolatörténeti vetélkedő, huszonöt perc gyaloglás az iskola körül és hagyományőrző táncház is szórakoztatja az elmúlt negyed évszázad „Bárdosos” diákjait. „A szombat délutáni program öt órakor kezdődik, ahol a jelenlegi diákok műsorral készülnek a visszatérő öregdiákoknak, majd az alagsori galériában Geiger Péter képzőművész-tanár és tehetséges növendékeinek munkáiból nyílik kiállítás.” – tudtuk meg Nagy Tamás igazgatóhelyettestől. Az estét egy zenés-táncos mulatság zárja bárzenével, önszerveződő zenekarokkal és „menzán hagyományos” ízekkel. A vasárnap délutáni gálaműsor a Jászai Mari Színház, Népházban lesz, aminek a részleteit még nem árulták el a szervezők. Varga Istvánné elmondta: Az 1990-ben alakult Géniusz Alapítvány támogatja az iskolai rendezvényt, mint a korábbi eseményeket is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi
TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS
Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.
2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi
Olimpiai selejtező
Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott
2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi
Aranycsata
Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben