Hírek
2013. Augusztus 06. 11:52, kedd | Helyi
A fél ország kereste
Németországban bujkált, de feladta magát az ékszertolvaj.
A rendőrség és a bíróság is kereste a 26 éves R. Róbertet, aki 2013. augusztus 5-én önként jelentkezett a Tatabányai Rendőrkapitányságon. Részletes beismerő vallomást tett az általa elkövetett bűncselekményekről. Ő volt a Tatabányai Rendőrkapitányság egyik legjobban keresett bűnelkövetője, aki hónapok óta Németországban bujkált a hatóságok elől. R. Róbert egy háromfős tolvajcsapat tagja volt. A bűnelkövető társaság 2012. március 2-án került a Tatabányai
Rendőrkapitányság látókörébe, miután Tatabányán egy ékszerboltból jelentős értékben arany ékszereket tulajdonítottak el. Az egyik tolvajt, J. Rajmundot még aznap elfogták a rendőrök, ő előzetes letartóztatásba került. A csapat második tagját a 25 éves M. Dánielt, 2013. február 27-én összehangolt akció keretén belül Budapesten fogták el a tatabányai rendőrök.
A Tatabányai Rendőrkapitányság a 26 éves budapesti R. Róbertet őrizetbe vette, és társaihoz hasonlóan kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az ékszertolvaj csapat tagjai ellen 11 rendbeli jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
