Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2016. Október 26. 09:08, szerda | Helyi

A kisiskolások voltak a legaktívabbak

A kisiskolások voltak a legaktívabbak

Eleinte úgy tűnt, hogy nem kedvez az időjárás a nyolcadik alkalommal meghirdetett programnak, de végül ideálisnak bizonyult.

Sokan valószínű, hogy az esőtől tartva maradtak távol, akik viszont részt vettek a szombat délelőtti Tó-futáson Környén, idén is remek hangulatú versenynek lehettek részesei, szurkolói.
A rendezvény hagyományosan a Mozdítsd meg „KÖRNYE”zeted! tömegsport-sorozat állomása volt, másrészt pedig a szervezők évek óta így tisztelegnek 1956 hősei előtt.
Hát, más is futhatott volna – tárta szét mosolyogva a karját az eredményhirdetéskor a felnőtt női kategória egyedüli, így magabiztosan aranyérmet szerző indulója, s ez a megállapítás több korcsoportra is igaznak bizonyult. Középiskolás jelentkező egyetlen sem akadt, a legaktívabbak a kisiskolások voltak, ők 20 fős mezőnnyel rajtoltak el. Az ovisok is „bedobták magukat”, kilencen neveztek, s akár egyedül, akár futva, akár apu kezét fogva és kicsit sietősebben tipegve, de valamennyien teljesítették a távot.
A verseny egészét már hagyományosan jellemezte a kitartó buzdítás, szinte nem akadt egyetlen fiatal versenyző sem, akinek hosszabb-rövidebb időre ne lett volna vele együtt futó, buzdító kísérője, vagy célba érkezését ne fogadták volna hangos „szép volt!” felkiáltással.
Az ovisokra ezúttal is 500, a kisiskolásokra és családokra 1200 méteres táv várt, a többi korosztályra pedig egy teljes tókör, amely nagyjából 2,6 km.
A legkisebb lányoknál Soós Dóra vehette át az eredményhirdetéskor Beke László polgármestertől az aranyérmet, az ezüstöt Fúró Csenge, míg a bronzot Hamburger Gréta. A fiúknál Juhász Kristóf végzett az élen, második lett Csánki Balázs, harmadik Papp Balázs. 11 kisiskolás lány rajtolt el, közülük Szloska Rebeka volt a leggyorsabb, másodikként ért célba Papp Flóra, harmadikként Budai-Kurcz Eszter. A fiúknál az utolsó pár méteren hatalmas sprintet teljesített az addig második helyen futó Mosberger Martin, így Jeszenovics Róberttel holtversenyben szerezte meg az első helyet, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Tóth-Fazekas Balázs állhatott.


A felsős lányoknál nem volt túl népes a mezőny, a bronzérem nem is lelt gazdára. A két induló közül a távot Labossa Luca teljesítette a gyorsabban, Daróczi Vivien ezüstérmet szerzett. A fiúknál már „nagyobb volt a tét”, hiszen négyen indultak. Az aranyérem Labossa Döme nyakába került, második lett Tóth Szabolcs, harmadik Domán Ákos.
A felnőtt női kategória eredményhirdetésekor Dománné Pintér Petra tárta szét a karját mosolyogva, hiszen valóban nem rajta múlt, hogy az aranyérem akár már a rajtnál a zsebében lapulhatott volna. A férfiaknál Varga Tamás ért elsőként célba, őt követte másodikként Fóthi Zoltán, majd harmadikként Halász Arnold. A senior nők rangsora is két hölgy között dőlt el, az elsőséget Demeter Éva szerezte meg, a kategória második helyezettje Lendvainé Komlós Zsuzsanna lett. Az uraknál sem volt kérdés, hogy mindkét nevező dobogós helyezést ér el, az aranyérmet végül Domán Gyula, az ezüstöt Gallai Tamás vehette át.
A famíliák versenyét a Kupi formáció nyerte meg, második helyen végeztek a Gallai család tagjai, a harmadikon pedig a Domán család.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya