Hírek
2017. Július 18. 09:33, kedd | Helyi
A könyvelő is részt vett a csalásban
Fiktív számlákkal 714 millió forintot csalt el egy gumiabroncs-kereskedő cég, amelynek árukészletét zárolták, készpénzét, és a számláján lévő pénzt lefoglalták a NAV Közép-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az ügyben, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indult a nyomozás.
A gyanú szerint a társaság nemcsak Európából, hanem az EU-n kívülről is szerzett be gumiabroncsokat, amelyeket Magyarországon értékesített. Az elkövetők a bevételt fiktív számlákkal akarták „eltüntetni”, amiket az általuk létrehozott cégláncolat társaságai állítottak ki fém-alkatrészekről. A könyvelő tudta, hogy a számlák valótlan üzletről szólnak, ennek ellenére azokat felhasználta az adóvallásokhoz. Bár a vállalkozást Komárom-Esztergom megyében jegyezték be, működési területe Pest megye volt.
Az akcióban a pénzügyi nyomozók 20 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat foglaltak le és a 8 gyanúsított mellett 22 tanút is kihallgattak. Az államnak okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták a cég árukészletét, illetve 24 millió forint készpénzt és számlapénzt is lefoglaltak. A gyanúsítottak közül, a könyvelővel együtt 3 főt őrizetbe vettek, a Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.
A NAV több szakterülete is közreműködött az akcióban: a Központi Irányítás Ellenőrzési Főosztályának IT egységei, a Revizori Főosztály, és a Bevetési Igazgatóság támogatta a nyomozók munkáját. Az akcióval egyszerre a Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság adóvizsgálatot indított. A nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatja bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt. Az elkövetők tettükért akár 10 év szabadságvesztést is kaphatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

