Hírek
2012. Január 20. 08:50, péntek |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
A szakképzés a jövő egyik pillére
A szülőknek és gyerekeknek a pályaválasztás az egyik legnagyobb kihívás – fogalmazott Schmidt Csaba polgármester az idei Pályaválasztási Tanácsadó Füzet bemutatásán, ahol jelen volt a kiadásról gondoskodó két szervezet képviseleté
Schmidt Csaba hangsúlyozta, hogy vissza kell állítani a kétkezi munka becsületét, s ehhez folytatni kell a szakképzési rendszernek a munkaerőpiac igényeihez való igazítását, valamint az ehhez szükséges tárgyi, személyi feltételek további fejlesztését. A polgármester elmondta: a füzetben a termelő cégek által keresett szakmák szerepelnek, ilyen például az elektronikai és a mechatronikai technikus, de többek között a hegesztő, a villanyszerelő is.
A város vezetője szólt a „Tatabánya Hazavár” programról is, melynek célja, hogy a piaci szereplők és az önkormányzat közösen mérjék fel a munkaerőpiac igényeit, s ezzel együtt olyan érdekeltségi rendszert alakítsanak ki, hogy a fiatalok tanulmányaik elvégzése után Tatabányán találjanak munkát maguknak. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy jövő évben egy felsőoktatási kiadvány is készül, amely a városban elhelyezkedést biztosító műszaki és természettudományi karokat kívánja bemutatni a középiskolásoknak.
A szerkesztők a kiadványban nem csak bemutatják felsorolt tizenkét szakmát, de ismertetik oktatási intézményeiket, a későbbi elhelyezkedési és bruttó fizetési lehetőségeket. A Pályaválasztási Tanácsadó Füzet 2012. ezerhétszáz példányban a város és kistérség iskoláinak közreműködésével jut el a szülőkhöz és a diákokhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
