Hírek
2014. Június 12. 13:56, csütörtök | Helyi
Agora szakmai műhelyek: egybecsengő célok
Harmadik alkalommal találkoztak a 2013 decemberében alakult Agora Fórum tagjai A Vértes Agorája kamaratermében
A résztvevőket Sámuel Botond, az Agora Nonprofit Kft. vezetője köszöntötte, és hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét. Elmondta, a szakmai műhelyek elkezdték a közös gondolkodást, megfogalmazták céljaikat.
Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere az összefogás egyik örömteli eredményeként emelte ki azt a sajtófigyelő tevékenységet, amelyet a József Attila Megyei és Városi Könyvtár munkatársai végeznek.
A folytatásban a szakmai műhelyek vezetői számoltak be az eddigi ülések eredményeiről, a kitűzött célokról.
A Tudományos Műhely vezetője, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, Gyüszi László megfogalmazta, csoportjuk feladatai közé tartozik a Tatabánya történetéhez kapcsolódó akcióknak , a város helytörténeti kutatásainak és az azt érintő tudományos munkának az összefogása, összehangolása. Az idén ilyenek például a Holokauszt és az első világháborús évfordulóhoz kötődő pályázatok és programok.
Pap Tibor a Kreatív Műhely céljai közül kiemelte a közös adatbázis létrehozását, amely lajstromba venné a kreatív iparban tevékenykedő személyeket, csoportokat és szervezeteket.
Bernhardt-Torma Noémi ismertette, a Közösségfejlesztő Műhely egy alapos helyzetfelmérésre törekszik, amelynek során felkutatják és összegyűjtik a jól működő városi közösségeket, egy következő lépésben pedig összehangolják azok tevékenységét.
Seffer Edina megosztotta a fórum tagjaival a Képzési Műhely legfőbb célkitűzését, miszerint a család, a kultúra és a társadalom kérdését helyezik előtérbe és a generációk közti szakadék áthidalására keresik a megoldást. Kiderült, konkrét képzések is körvonalazódtak már az elmúlt műhelytalálkozón.
Varga Rita, a Művészeti Műhely vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a tematikus programok összehangolására kell nagy figyelmet fordítani, ezt ők is egy részletes adatbázis létrehozásával kezdenék.
A Turisztikai Műhely egy értékleltár összeállításával fogna hozzá a munkához, ahogy az Fehér Péter beszámolójából kiderült. Ezen túl, többek között aktív promócióval hívnák fel a figyelmet a város és környéke attrakcióira, fejlesztenék a zarándokturizmust és még jobban kiaknáznák a kerékpáros lehetőségeket.
Az egyes csoportok prezentációi után a fórum tagjai javaslatokat tettek egymásnak, és kölcsönösen felajánlották segítségüket. Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai vezetője röviden értékelte a műhelyek eddigi munkáját, kiemelve, hogy azok az elmúlt időszakra meghatározott feladataikat a tervezéssel, az irányok és célok megfogalmazásával maradéktalanul ellátták.
Salamon Hugó ezután részleteket árult el a szeptemberi, IX. Faszén Fesztiválról, és közreműködésre hívta a megjelenteket. A rendezvény az idén megyei gasztronómiai rendezvénnyé növi ki magát, és a szokásoktól eltérően a Megyeháza lesz a helyszíne.
A szintén szeptemberben rendezendő I. Kulturális Piac lehetőséget teremt az egyes közösségek, csoportok bemutatkozására egy pezsgő, rendhagyó program keretében.
A második Tehetségválasztó szeptemberben két helyszínen, egyszer Tatabányán, egyszer pedig Tarjánban várja majd a magukat különböző sportágakban és képzőművészeti területeken kipróbálni vágyó fiatalokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
