Hírek
2011. Október 17. 07:29, hétfő |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Akár 3 év szabadságvesztést is kaphatnak

Idén már 400 eljárást indított a rendőrség azok ellen, akik rokkantkártyával élnek vissza. A csalók ellen közokirat-hamisítás miatt indul eljárás, akár 3 év szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.
A legtöbb visszaélés a fővárosban történik, de a nagyobb vidéki városokban is egyre több ilyen esetről számolnak be a fogyatékkal élő emberek helyi érdekképviseletei.
Belvárosi butikosok és vásárlók előszeretettel veszik igénybe a táblákkal is megjelölt parkolóhelyeket. A mozgáskorlátozottak győri egyesületének vezetője szerint a szlovák rendszámú autók tulajdonosai közül is egyre több rendelkezik rokkantkártyával. Szabó János, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke azt mondja, a tilos parkolások miatt levelet is írt már a rendőrségnek, ahol azonban úgy reagáltak, hogy Győrben elenyésző az ilyen esetek és visszaélések száma. „Azt válaszolta, hogy csak két alkalommal indítottak eljárást. Ezt abszolút kevésnek találom. Nem azért, hogy több legyen a büntetés, hanem ez nem fedi a tapasztaltak alapján a valós ellenőrzési eredményeket” – mondta az elnök.
A szomszédos Komárom-Esztergom megyében is rendszeresen ellenőrzik a rokkantkártya-visszaéléseket, de kirívóan sok szabálysértésről ott sem tudtak beszámolni. „Mivel a rokkantigazolvány közokiratnak minősül, közokirat-hamisítás bűncselekményét követi el az, aki hamis közokiratot készít, vagy annak tartalmát meghamisítja, illetve ha hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál. Ezen bűncselekmény elkövetése 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – nyilatkozta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az érintettek szerint a rokkantkártyák újbóli ellenőrzése is időszerű volna, ám sajtóértesülések szerint a kormány egyelőre leállította a jogosultságok felülvizsgálatát, mert az ehhez szükséges jogszabályi háttér még nem áll rendelkezésre. (da)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 09. 09:52, péntek | Kék hírek
Letartóztattak egy férfit, aki láncfűrésszel fenyegette a rendőröket
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy ellen erőszak bűntette miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki láncfűrésszel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket.
2023. Június 08. 09:12, csütörtök | Kék hírek
Késsel támadt egy nő, saját alvó gyermekére
Emberölés kísérletével vádolnak egy nőt, aki késsel támadt alvó gyermekére.
2023. Június 07. 13:11, szerda | Kék hírek
Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt
A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban.
2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek
Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV
A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.