Hírek
2017. Szeptember 21. 07:31, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Állva evezett végig a Dunán egy német természetvédő
Állva evezett végig a Dunán egy német természetvédő, hogy felhívja a figyelmet a folyók tisztaságának megőrzésére.
A 44 éves Pascal Rösler szerdán érkezett meg a romániai Sulinába, a 2500 kilométeres utat két hónap alatt tette meg, becslése szerint 600 ezer evezőcsapással. Münchenből, az Isar folyón indult egy felfújható szörfdeszkán állva, és egyebek közt Bécs, Pozsony, Budapest, Belgrád érintésével jutott el a Fekete-tengerig.
A szokatlan teljesítménnyel víz- és folyóvédelmi projektekhez gyűjtött adományokat az aktivista, aki májusban alapította meg Pure Water for Generation nevű közhasznú egyesületét, amelynek élén a vízszennyezés ellen küzd, és azért, hogy a folyók kapják vissza egykori természetes állapotukat. Elmondása szerint az akcióval 10 ezer euró adományt sikerült összegyűjtenie.
Útja során az evezős azt tapasztalta, hogy a Duna erősen szennyezett műanyaghulladékkal, helyenként annyira, hogy alig tudott partra szállni deszkájával.
A sors fintorának nevezte, hogy noha egész napokat töltött vízen, az ivóvizet palackban kényszerült vásárolni magának. Útja során találkozott emberekkel, akiknek nagyszülei még ihattak a Duna vizéből, mert annyira tiszta volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 01. 07:19, hétfő | Bulvár
Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján
Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.
