Hírek
2016. December 07. 07:51, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Angela Merkelt újabb két évre megválasztották a CDU elnökének
Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusa.
Angela Merkelt a küldöttek 89,5 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második leggyengébb, és 2005-ben kezdett kormányfői pályafutásának leggyengébb eredménye.
A pártot 2000 óta vezető politikust kilencedik alkalommal választották meg elnöknek, rendre egyedüli jelöltként, a legjobb eredményt 2012-ben érte el, amikor a szavazatok 97,9 százalékát szerezte meg, a leggyengébben pedig 2004-ben szerepelt, amikor a küldöttek 88,4 százaléka támogatta.
Angela Merkel hétfő este egy televíziós interjúban arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy "őszinte eredményre" számít.
A kongresszuson elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt és távozásra kell bírni az elutasított menedékkérőket, fel kell lépni a "párhuzamos társadalmak" ellen, tiltani kell az egész testet fedő muzulmán női öltözékek - például a burka - viselését és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet. Azonban az elnöki beszámolóról tartott vitában így is többen kritizálták.
A küldöttek bírálatai szerint a párt Angela Merkel vezetésével elmozdult a politikai spektrum baloldala felé, de több szavazót veszített a jobboldalon, mint amennyit meghódított a baloldalon, és a jobboldalon megnyitotta a teret az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előtt, amely meg is erősödött, holott a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva az volt az egyik fő célja, hogy tőle jobbra ne alakuljon ki számottevő demokratikus erő.
Angela Merkel megerősítése a CDU elnöki tisztségében azt is jelenti, hogy kancellárjelöltként vezeti majd pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában. A kongresszus második napján, szerdán párt politikájának fő irányait rögzítik, várhatóan a CDU arculatának konzervatív elemeit kiemelő határozatokat hoznak, februárban pedig a CDU és a CSU vezető testületeinek közös ülésén elfogadják a pártszövetség közös választási programját.
A CDU/CSU a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson a szavazatok 41,5 százalékával végzett az első helyen. Támogatottsága a menekültválság elmélyülésével a 30 százalékos határ közelébe süllyedt, majd az utóbbi hetekben ismét emelkedni kezdett, a legutóbbi mérések szerint a 32-37 százalékos sávban van.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
