Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2014. Március 25. 08:44, kedd | Helyi sport
Forrás: Tatabánya Mazsorett

Aranyeső és siker Kapuváron

Aranyeső és siker Kapuváron

A Tatabányai Bányász Mazsorett Együttes három csoporttal:, összesen 35 fővel szerepelt a hét végén (03.23.) a Magyar Látványtánc Sportszövetség Kapuvári Kvalifikációs Területi Bajnokságán.

Beke Tímea művészeti vezető elmondta:
"Először vettünk részt a Magyar Látványtánc Szövetség versenyén: a Kapuvári Kvalifikációs Területi Bajnokságon március 23.-án vasárnap
Korán reggel útnak indultunk verseny csapatainkkal, hogy minél előbb érkezhessünk Kapuvárra, hisz idő kell a felkészüléshez a frizurákhoz, a sminkhez és a bemelegítéshez.
Amint megkaptuk a “törzshelyünket” – öltözőnket , a sminkes táskák már az asztalon kiterítve várták a Katicákat, hisz ők léptek először a színpadra.
Smink, frizura rendben, máris előkerültek a vadonatúj fellépőruhák, gyors igazítás és máris sorakozó, indulás a színpadhoz.
A Katicás kislányok a színpad függönye mögött izgalommal várták a rajtszámuk elhangzását.
Utolsó mosoly próba, mély lélegzet és eljött a pillanat a lányok kedves mosollyal és határozottsággal adták elő a jól begyakorolt verseny koreográfiájukat.
Rövid pihenő után ismét a Katicásokkal indultunk a színpadhoz az eredményhirdetésre: meglett az első ARANY gyermek korcsoport – formációban!
Gyorsan kellett sietni vissza az öltözőbe, hisz az Ametisztes és Bányászos leányok jöttek a készülődésben, megkezdődött a következő korcsoport és versenykategória.
Rövidke idő volt a készülődésre, De! a sminkek felkerültek a frizurák gyönyörűre sikerültek, öltözés, a Bányászos lányok már alig várták, hogy felavathassák szintén új fellépőruhájukat, mely külön erre a számra készült.
Ismét a színpadnál sorakoztunk immár az Ametisztes és Bányászos leányokkal, először az Ametiszt lépett színpadra, a szokottnál nagyobb volt az izgalom, a stressz kissé urrá lett a lányok felett, de amikor kiléptek a függöny mögül jött minden magától a mosoly és a tánc is…
Közben a Bányászos leányok már kint várakoztak, rövid szünet után helycsere a függöny mögött, és ismét izgulás… Hajrá Bányász… felcsendült a Téli álom zene. A lányok rutinosan táncoltak, a mosoly, a határozottság elvarázsolt mindenkit.
Jött egy nagyobb pihenő. A nap folyamán szinte először előkerültek az üdítők, szendvicsek, séta, majd levegőzés.
Az eredményhirdetés a késő délutáni órákban vette kezdetét, a versenyzők a színpadon ülve várták vajon , hogy döntött a zsűri.
Először a Téli álom koreográfia került kihírdetésre: meglett a második tatabányai ARANY! Az Ametiszt csoport izgalommal várta az eredményt, ami kicsit váratott magára, de megérte várni hisz meg lett a harmadik ARANY is! Nagy örömünkre az Ametiszt csoport Eyahe koreográfiája különdíjat is bezsebelhetett. Hosszú de eredményes napon lehetünk túl, a Lányok felhőtlen mosollyal és boldogsággal indultak haza, itthon pedig mindenki nagy örömmel fogadta az “aranyos” csapatokat. Cikk folytatása: ITT"

A Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon a városrész önkormányzati képviselőjével együtt úgy gondolják, a város büszke lehet a csapatokra. A tatabányai siker, főleg annak fényében, hogy az immár 12 esztendeje működő közösség éppen most a hét végén 2014. március 29.15.30 Földi Imre Sportcsarnok rendezi szokásos éves gálaműsorát.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.