Hírek
2017. Március 05. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Az 1969 előtt születettek nem védettek a kanyaró ellen
Az 1969 előtt születettek egyáltalán nem, a későbbi generációk is csak részlegesen védettek a kanyaró ellen, mivel 1990-ben lecserélték azt a vakcinát, amelyet addig használtak
- mondta Almási István, a szekszárdi Balassa János Megyei Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna szombati híradójában. A főorvos szerint a mostani védőoltás már megfelelő védettséget biztosít, ráadásul a oltást ismétlik kisiskolás és kamasz korban. Ugyanakkor a védettség csökkenhet felnőttkorra, de a betegség kialakulását és a járványt még így is megakadályozhatja - mondta.
Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein - jelentette be a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.
Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést.
A szakember az MTI kérdésére elmondta, a kanyarógyanús dolgozók 1975 és 1991 között születtek, de a legfiatalabb munkatársnál nem igazolták még a fertőzést.
Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek.
Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.
A kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg - tudatta a szakember.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
