Hírek
2013. Október 24. 09:42, csütörtök | Helyi
Az ’56-os hősökre emlékeztek
1956. október 23-a a magyar történelem és a magyar emberek egyik legnagyobb ünnepe.
Az ’56-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak arról a nemzeti egységről szól az üzenete, amely azokban a napokban, a forradalom tüzében megszületett – fogalmazott dr. Kancz Csaba alpolgármester az ötvenhatos emlékműnél tartott városi megemlékezésen a Béke parkban.
Az ünnepi műsort fáklyás menet előzte meg, melynek résztvevői az Agorától az ünnepség helyszínéig sétáltak, majd a Himnusz eléneklése után Csics Gyula: Napló – egy tizenkét éves fiú naplója címmel szerkesztett összeállítást hallgattak meg az ünneplők Csics Gyula nyugalmazott könyvtárigazgató és Dikász Boldizsár tanuló előadásában. Őket egy modern tánckoreográfia követte a színpadon, melyet az East: ’56 című dalra mutatott be városunk két fiatal táncosa. Ünnepi beszédét dr. Kancz Csaba alpolgármester a forradalom budapesti és vidéki eseményeinek felelevenítésével kezdte, melyben kiemelte: a szabadságharc résztvevői mélyreható változásokat akartak elérni, amiket készek voltak fegyveres harc árán is kivívni. Cselekedeteikkel bebizonyították, hogy a társadalom egy célért képes összefogni és együtt harcolni. Az alpolgármester beszédében párhuzamot vont az 1848-as és 1956-os események között, hisz mindkettőben alapvető változásokat értek el a társadalom egészének támogatásával, a kiharcolt szabadságjogok azonban csak évtizedekkel később érvényesültek. Az alpolgármester hangsúlyozta: a magyar nemzet hősies példájával üzent a világnak. A magyar nép ezen a napon olyan magasra emelte a nemzet zászlaját, hogy azt az egész földkerekség láthatta. 1956 hősei a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért, az alkotmányosságért, a termelő- és alkotómunka lehetőségéért küzdöttek. Mindazokért az értékekért, amelyek nélkül nehezen képzelhető el egy tisztességes társadalom – tette hozzá dr. Kancz Csaba. Az alpolgármester beszédében kiemelte: a városban élő embereknek meg kell őriznie 1956
Tatabánya történelmi eseményeit, így a forradalmi munkástanács működését, a nemzetőrség megalakulását, a tüntetők felvonulását, a bányászok hősies sztrájkját. Tisztelettel kell gondolnunk mártírjainkra és meg kell becsülnünk azokat, akik elszenvedték a forradalom bukása utáni megtorlást. Nagyon fontos, hogy Tatabányán úgy nőjenek fel a fiatalok, hogy tisztában legyenek azzal, milyen nagyszerű történelmi tettet vitt véghez a magyar nép 1956. októberében, mellyel megadták a jobb életre való remény hitét. Mindannyiunk feladata, hogy saját életünkkel, vélemény-nyilvánításunkkal, szilárd erkölcsünkkel, feltétel nélküli hazaszeretetünkkel példát mutassunk ennek a nemzedéknek ’56 emlékének megőrzésében – zárta ünnepi beszédét dr. Kancz Csaba.
A város koszorúját Schmidt Csaba polgármester, valamint dr. Kancz Csaba és Bereznai Csaba alpolgármester helyezték el az emlékmű lábánál, Bencsik János orszggyűlési képviselő, a megye vezetői, a helyi szervezetek és intézmények képviselői, valamint a jelenlévők elhelyezték a tiszteletadás koszorúit, virágait. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
