Városlista
2025. május 19, hétfő - Ivó, Milán

Hírek

2012. Január 31. 07:43, kedd | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Azt mondta neki: ez a kis tévé többet ér, mint te

Azt mondta neki: ez a kis tévé többet ér, mint te

Baltával támadt apjára egy férfi tavaly júliusban Szelevényen, az ügyben hétfőn kezdődött meg a büntetőper a Szolnoki Törvényszéken.

Az emberölés kísérlete miatt bíróság elé állított, 26 éves vádlott már korábban is bántalmazta a szüleit, emiatt börtönbüntetést kapott.

A vádirat szerint a többszörösen elítélt C. László – aki a bíróságon nem kívánt vallomást tenni – az említett büntetéséből szabadult feltételesen 2010 decemberének a végén. A szülők az erőszakos magatartása miatt nem akarták a házba visszafogadni, pár hét elteltével mégis megengedték, hogy fiuk beköltözzön. A fiatal férfi változatlanul alkoholizáló életmódot folytatott, a szüleivel ittasan többször veszekedett, s ezek során bántalmazta őket.

A vádlott tavaly július 21-én délután is részegen ment haza, s a ház szobájában az apjára támadt azzal, hogy miért dugják el előle a rendes ételt. A férfi többször megütötte az ágyon ülő apja arcát, majd térddel állon rúgta őt, és a mobiltelefonjával megütötte a fejét. A megtámadott ember megpróbált menekülni, ekkor azonban C. László „lefejelte”. Eközben a vádlott folyamatosan szidalmazta apját, majd „mindjárt megöllek!” kiáltással kirohant, és egy jól élezett baltával tért vissza; azzal kétszer nagy erővel a sértett feje irányába suhintott, de apjának az ütéseket kisebb sérülések árán sikerült kivédenie. A balta a földre esett, azt a vádlott anyja felkapta, kivitte a lakásból, majd segítségért szaladt. A vádlott ezután felkapta a dohányzóasztalt, azzal próbálta meg az apját két alkalommal megütni, de elvétette, a bútor mindkétszer a földhöz csapódott, és széttört. Ezután C. László távozott a helyszínről.

Az apa a bíróság előtt tett tanúvallomásában azt mondta, hogy az őt és feleségét ért korábbi bántalmazások miatt nem tettek feljelentést, a tavalyi esettel azonban „betelt a pohár”. Fiát úgy jellemezte, hogy az ittasan nagyon agresszív. Mint felidézte, amikor a fia a szobában lévő televíziót is hozzá akarta vágni, meggondolta magát, letette a készüléket, és azt mondta neki: „Ez a kis tévé többet ér, mint te”.

A tárgyalás március 7-én folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 17. 08:23, szombat | Kék hírek

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idei évtől már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.

2025. Május 16. 09:06, péntek | Kék hírek

Csaknem száz kutyát találtak Zalaszentgróton egy német nőnél, aki ellen állatkínzás miatt emeltek vádat

Elviselhetetlen körülmények között találtak 78 kutyát egy Zalaszentgróton élő német nőnél, aki 21 eb tetemét fagyasztókban tárolta

2025. Május 12. 06:00, hétfő | Kék hírek

Féltékenységből brutálisan megölte a barátját - 15 évre ítélték

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben egy férfi féltékenységből megölte a barátját.

2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek

ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra

Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt