Hírek
2014. Október 27. 09:35, hétfő | Helyi
Bajnoki címért küzdöttek
Ennek a sportágnak nagyon mélyek a gyökerei, hiszen már Hérodotosz is azt mondta: birkózás nélkül nem lehet kecses ifjakat nevelni
Mondta Turainé John Katalin alpolgármester a Kadet fiú és lány szabadfogású Országos Bajnokság megnyitóján a Földi Imre Sportcsarnokban.Az alpolgármester hozzátette: továbbgondolva az ókori bölcs szavait, nem is az a fontos, hogy milyen sportágat választunk, hiszen mindegyiket összeköti valami fontos.Elmondhatjuk, hogy nagy célhoz nagy szív kell, ez a lényege és az alapja a sportnak, hogy szívvel, lélekkel csináljuk. És kell hozzá egy álom, ami állandóan az ember szeme előtt lebeg. Az igazi bajnok mindig a célt látja maga előtt és sosem az akadályokat. Szívben és lélekben erősödnie kell annak, aki ezt az utat végig akarja járni. Egy-egy küzdelemben, ami lehet, hogy csak néhány percig tart, egy egész élet van belesűrítve, a felkészülés évekig tartó küzdelmei, az örömök, a hatalmas erőfeszítések is, amelyek a győzelemhez vezetnek el, ahhoz a semmihez nem hasonlítható érzéshez, mikor az ember úgy érzi, bármit meg tud valósítani, bármit el tud érni – hangsúlyozta Turainé John Katalin. A köszöntők elhangzása után kezdődtek el a látványos és izgalmas küzdelmek, ahol a tudásukat megmutató fiatal versenyzők vették át a főszerepet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
