Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. November 26. 17:56, vasárnap | Sport
Forrás: mti

Bottas nyerte a szezonzárót – vb-végeredmény

Bottas nyerte a szezonzárót – vb-végeredmény

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.

A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben aratta.

A rajt-cél győzelmet arató Bottas mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, aki negyedik világbajnoki címét már korábban megszerezte.

A dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája állhatott fel, míg a pályafutása 269., egyben utolsó versenyét teljesítő, 36 éves brazil Felipe Massa (Williams) a 10., egy pontot érő helyen fejezte be a futamot.

A rajtot egyformán jól kapta el Bottas, Hamilton és Vettel is, így az első kanyarban nem változott a dobogósok sorrendje. Egy kör után Bottas előnye valamivel több mint egy másodperc volt a második Hamiltonnal szemben, akit Vettel próbált üldözni.

Az élen száguldó három pilóta közül Vettel állt ki elsőként kerékcserére a 21. körben, egy körrel később pedig Bottas járt a boxban. Hamilton megpróbált még két gyors kört teljesíteni, ez sikerült is neki, de a 24. körben végrehajtott kerékcseréje után ennek ellenére Bottas mögött tért vissza a pályára.

Féltávhoz közeledve így Bottas egy másodperc körüli előnnyel vezetett Hamilton előtt, miközben a harmadik Vettel hátránya hozzájuk képest 10-11 másodperc volt.

Hamilton néhány körön keresztül agresszívan üldözte Bottast, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie.

A hajráig nem változott a sorrend az élen, Vettel hátránya viszont 21 másodperc fölé nőtt.

Hét körrel a leintés előtt Hamilton ismét nagyon közel került Bottashoz, de a finn pilóta nem hagyott esélyt a támadásra csapattársának.


A futam és a világbajnokság végeredménye

Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők):
--------------------------------------------------------------------
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:34:14.062 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 3.899 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 19.330 mp h.
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 45.386 mp h.
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 46.269 mp h.
6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:25.713 perc h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:32.062 p h.
8. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:38.911 p h.
9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h.
pole pozíció: Bottas

A világbajnoki pontversenyek végeredménye 20 futam után:
---------------------------------------------------------
pilóták:
1. Hamilton 345 pont
2. Vettel 302
3. Bottas 280
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 200
5. Räikkönen 193
6. Verstappen 158
7. Perez 94
8. Ocon 83
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 54
10. Massa 42
11. Lance Stroll (kanadai, Williams) 40
12. Hülkenberg 35
13. Romain Grosjean (francia, Haas) 28
14. Kevin Magnussen (dán, Haas) 19
15. Alonso 15
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 13
17. Jolyon Palmer (brit, Renault) 8
18. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 5
19. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 5
20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 0
21. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 0
22. Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber) 0
23. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 0

csapatok:
1. Mercedes 625 pont
2. Ferrari 495
3. Red Bull 358
4. Force India 177
5. Williams 82
6. Toro Rosso 53
7. Renault 49
8. Haas 47
9. McLaren 28
10. Sauber 5

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.