Hírek
2019. November 22. 09:50, péntek |
Kék hírek
Forrás: infovárosok
Családi vállalkozásban árulták a drogot
Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök a minap, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek. A nyomozók 19 és fél millió forint értékű kábítószert foglaltak le.
A 44 éves B. Botond XVI. kerületi és 66 éves édesapja pedig XI. kerületi lakásán árulta a drogot – közölte a rendőrség oldalán.
B. Botond november 19-én marihuánát adott el négy fogyasztónak, akiket a nyomozók elfogtak, majd kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozók ezután B. Botondot és édesapját, B. Miklóst elfogták, majd a kutatás során kábítószer-kereső kutya segítségével több mint 6 és fél kilogramm marihuánát és 260 ezer forintot találtak. A drog feketepiaci értéke 19 és fél millió forint.
A felderítők a 44 éves és a 66 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Botondot őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Másnap, november 20-án a nyomozók elfogtak még további két fogyasztót, akik ellen szintén kábítószer birtoklása vétség miatt folytatnak nyomozást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
