Hírek
2016. Április 21. 09:59, csütörtök | Helyi
Drog lapult az autóban
A tatabányai rendőrök mintavételre előállították a két fiatalt.
A Tatabányai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 20 éves tarjáni és egy 19 éves tatabányai lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak kábítószer tartalmú anyagot szereztek be, illetve fogyasztottak.
A járőrök 2016. április 20-án 10 óra 20 perckor Tatabányán, a Bláthy Ottó utcában észleltek egy gépkocsivezetőt, aki haladásakor nem használta a biztonsági övét. A férfi az egyenruhásokat észlelve egy mellékútra hajtott és a hátsó ülésre ült. A rendőrök igazoltatták a járműben tartózkodó két zavart fiatalembert és megállapították, hogy az autó a forgalomból ki van vonva, a sofőr érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint eltiltás hatálya alatt áll.
A járőrök az összefüggéstelenül beszélő fiatalok ruházatát, majd a gépkocsi utasterét átvizsgálták és a vezető oldali ajtó tárolórekeszéből egy papírlapba csomagolt bruttó 14 gramm kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le. Az "anyag" eredetére a tettesek érdemleges választ adni nem tudtak.
A rendőrök a fiatalokkal szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, melyek eredménye pozitív értéket mutatott. A gépkocsit vezető idősebb férfit további mintavételre előállították és vele szemben a büntetőeljárás mellett, szabálysértési feljelentést is kezdeményeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
