Hírek
2012. Június 14. 11:01, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Egy gimnazista dobhatta a sziklamászó nőre a követ
A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében, a pusztamaróti kőfejtő tetejéről azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta.
A fiatal nő két társával a kőfejtő vörösmészkő sziklafalára mászókötél és karabinerek segítségével, sisak nélkül ment fel szombaton. Már lefelé tartott, amikor társai látták, hogy egy téglányi szikladarab zuhan le a magasból. A földön állók félreugrottak a kő elől, a nő azonban már nem tudott kitérni, és a szikladarab eltalálta. Mentőhelikopterrel kórházba vitték, de az orvosok nem tudták megmenteni, vasárnap délelőtt belehalt sérüléseibe.
A Blikk csütörtökön egy szemtanú internetes bejegyzésére hivatkozva azt írta, hogy a követ egy fővárosi gimnazista dobta a mászóra. A megyei rendőrségi szóvivő a napilapnak azt mondta, a balesettel egy időben valóban volt egy diákcsoport a sziklaszirt tetején, de azt még vizsgálják, hogy a kődarab milyen körülmények között eshetett le.
A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
