Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2017. Január 08. 05:00, vasárnap | Bulvár
Forrás: mti - fotó: mediaklikk.hu

Egy hét múlva indul a Dal 2017 válogatója

Egy hét múlva indul a Dal 2017 válogatója

Immár hatodik alkalommal rendezik meg A Dalt, a közmédia dalválasztó show-ját.

A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért, az első válogató adás január 14-én lesz, a döntőt február 18-án rendezik.

A három válogató adás - január 14., 21. és 28. - után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe - február 4. és 11. -, majd nyolcan a február 18-i döntőbe. A győztes képviselheti Magyarországot a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Kijevben.

A verseny zsűrijében a Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő, Zséda; Frenreisz Károly, a Metro és az LGT egykori tagja, a Skorpió vezetője; valamint a szintén Fogogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes frontembere, Both Miklós mellé idén új szereplőként csatlakozik Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, aki 2012-ben maga is indult és Vízió című dalával a legjobb négyig jutott A Dalban.

Mint a produkció korábban is hangsúlyozta, a dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet. Kállay Saunders András a Dal korábbi győztese, más korábban is indult előadókkal, mint Muri Enikő, a Mrs. Columbo, Radics Gigi, a Spoon 21, Benji mellett új formációkkal, mint Tóth Gabi Totova projektje és olyan a nagyközönség számára kevésbé ismert előadókkal küzd meg az öt zsűritag kegyeiért, mint Calidora, Sapszon Orsi, The Couple és Chase.

A Produkció további díjakkal is szeretné ösztönözni az igényes és kreatív munkát, így a Dal 2017-ben is díjazzák a legjobb dalszöveget és kiosztják A Dal felfedezettje címet is. Az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.

A közönség ötödik zsűritagként 2017-ben is szavazhat kedvencére vagy pontozhatja kedvencét. A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el.

Tatár Csilla és Harsányi Levente várja a nézőket szombatonként 19.30-kor a Dunán. A Dal 2017 folyamatosan frissülő weboldalán (www.mediaklikk.hu/adal) rengeteg extra tartalom, videó és cikk érhető el a műsorról. A Dal után közvetlenül pedig a Dal Kulissza következik, ahol sok érdekes és plusz tartalommal szolgálnak az előadók és a készítők a produkciókról, valamint a közösségi felületeken feltett kérdésekre is válaszolnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.