Hírek
2012. Június 08. 09:05, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Egy taxis és az utasa halt meg a mosonmagyaróvári balesetben
Egy 24 éves helyi taxisofőr és 36 éves pápai utasa halt meg a péntekre virradó éjjel Mosonmagyaróvár határában történt közlekedési balesetben - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel
Kocsis Tünde elmondta: egy megfordulni szándékozó személyautó állt keresztbe az 1-es főúton, a balesetet szenvedő autó vezetője azért rántotta félre a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. Autója így is a másik járműnek koccant, az árokba futott, majd egy fának csapódott. A rendőrséget és a mentőket a másik kocsi vezetője riasztotta, aki sérülés nélkül úszta meg a történteket.
A szerencsétlenség miatt négy és fél órán át volt lezárva az 1-es főút érintett szakasza. A rendőrség halálos közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást a felelősség tisztázásáért - tudatta Kocsis Tünde.
Dobos Viktória, a katasztrófavédelem megyei szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a roncsból két embert kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak; egyikük már halott volt, másikukat sikertelenül próbálták újraéleszteni a mentők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
