Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2014. Július 12. 21:10, szombat | Helyi
Forrás: kemma

Eldördült a startpisztoly

Eldördült a startpisztoly

Tatabánya kiváló házigazdája volt a serdülő bajnokságnak

Csaknem nyolcvan klub mintegy ezer versenyzője állt rajthoz a kétnapos utánpótlás magyar bajnokságon. A megyeszékhely atlétáit több mint negyvenen képviselték, és nem is akár hogyan.
Nyolcadszor adott otthont a Tatabányai SC az U13-as és az U16-os korosztály országos bajnokságának. A TSC-Geotech atlétikai szakosztály kiválóan szervezett viadalt tudhat maga mögött. A hazai kék-fehérek számára jobban nem is kezdődhetett volna a korcsoportos ob.
Még a hivatalos megnyitó előtt két tatabányai vehetett át arany-, illetve ezüstérmet. Az öt kilométeres gyaloglásban – Kiss Antal – olimpiai ezüstérmes tanítványai , 3 másodperc különbséggel értek célba. Az első helyezést Sárossi Bálint (24:40.43 perc) szerezte meg Fazekas Sándor (24:40.46 perc) előtt.
Miközben az eredményhirdetés zajlott, az is kiderült, hogy az újonc (13 évesek) távolugró versenyében is hazai győztest ünnepelhettek. Fischer Patrik utolsó kísérletével 605 centire szállt, és magabiztosan nyert.
Salamont Zoltán, a TSC-Geotech vezetőedzője elismeréssel szólt a szponzorokról, támogatókról is, akik valamennyi dobogós helyezést elért sportolónak értékes ajándékokat nyújtott át.
- Minden bizonnyal megdőlt egy csúcs is nálunk – jegyezte meg Salamon edző. – A serdülő – 14-15 évesek – korosztályában, három híján hatvan leány állt rajthoz a távolugrásban. Ez minden idők legnépesebb mezőnye ebben a szakágban.
Közben folyamatosan zajlottak a versenynek, ahogy a gyalogló ifjú hölgyek célba értek, máris dördült a rajtpisztoly, megkezdődtek a sprintszámok, távok előfutamai. A Grosics-stadion nyugati végében egyenruhás szervezők a gerelyhajítás előkészületeit végezték…
Összeségében nagyon jól indult a vendéglátók számára az ob, hiszen esélyesként léphetett színre a távolugrásban és gerelyhajításban a serdülő Salamon András, az újonc magasugró Áts Viktória, vagy az 1000 méteres akadályfutásban, Rókus Gellért…

Folytatás holnap!

Petrik József cikke

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.