Hírek
2014. Március 05. 00:00, szerda | Helyi sport
Elérték a csillagokat a TSC ökölvívó szakosztályánál
A Tatabányai Sport Club ökölvívó szakosztályánál erősödött az edzői gárda. Udvari Attila és Babai Sándor sikeresen megszerezték az edzői képesítést, így a csapat munkáját már edzői tevékenységükkel is tudják segíteni
A képesítés megszerzése mindennapi feladataik, munkájuk mellett sok lemondással járt a már újonc edzőknek, azonban a volt versenyzők sport szeretete nagy lendületet adott az edzői végzettségük megszerzéséhez. A vizsga szóbeli, írásbeli, illetve gyakorlati részből állt, amin mind a két tatabányai a több éves gyakorlati tapasztalatának is köszönhetően kiválóan megfelelt.
Rózsa András a TSC vezetőedzője, azon kiválasztott 22 főhöz tartozik az országban, akik részt vehettek az edzők számára rendezett nemzetközi csillagvizsgán. A vizsgán való részvételnek feltétele, hogy a több éves edzői munka, pályafutása alatt legyen felnőtt országos bajnoka és válogatott versenyzője valamint több eredményes versenyzője. Az új szabályoknak köszönhetően, nemzetközi porondon már csak az az edző állhat a szorító sarokban, aki nemzetközi AIBA csillaggal rendelkezik.
Sikeres vizsgáknak köszönhetően a Rózsa András vezető edző által irányított csapat végzettséggel rendelkező edzői: Babai Sándor, Udvari Attila és a már korábban végzettséget szerző Csokor Zoltán.
Nemcsak edzőként, hanem bíróként is aktívan tevékenykednek a TSC volt ökölvívói. Az évi bírói működési engedély megszerzésén Rózsa András, Udvari Attila, Babai Sándor és Csokor Zoltán a szokásos vizsgát követően a 2014 évre is
megkapták engedélyüket.
A 2013 évi felnőtt országos bajnokság alkalmával az országból 11 bírónak köztük Babai Sándornak és Csokor Zoltánnak volt lehetősége, hogy nemzetközi AIBA vizsgán vehessenek részt. A vizsgáztatás az AIBA szövetség vezetője Ray Silvas- az USA-ból - és Dexin Wang AIBA bíró - Kínából - felügyeletével zajlottak. Az írásbeli vizsgát követően a 4 napos verseny folyamán értékelték a bírók gyakorlati működését a szorítóban és pontozóként is. A kiértékelés az AIBA központban történt.
A több ország vizsgázói közül a magyar bírók sikeresek volt. Felkészültségüknek, gyakorlati tapasztalatuknak köszönhetően mind a 11 hazai bíró sikeres vizsgát tett. Az okleveleket és az AIBA igazolványt a bírói továbbképzésen vehették át. Ennek köszönhetően Babai Sándor és Csokor Zoltán személyében egy csillagos nemzetközi AIBA bírót üdvözhetünk. A rendezvényen kihirdetésre került továbbá, hogy Udvari Attila – teljesítményének és mérkőzésszámának köszönhetően - bekerült a 2014 évben AIBA vizsgát tehető bírók közé.
Tatabányán az utolsó nemzetközi AIBA bíró Nagy Károly volt, aki tevékenységét több mint 2 évtizede folytatta. Ezzel a sikeres vizsgával véget ért a 20 évnél hosszabb kihagyás a tatabányai részről az amatőr nemzetközi ökölvívó sportdiplomácia terén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
