Hírek
2012. Június 02. 11:15, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Elfogták az egykori Ybl Bank tízszeresen körözött volt elnökét
Az MTI információi szerint elfogta a rendőrség O. Nagy Imrét, a volt Ybl Bank elnökét, aki ellen tíz körözés volt érvényben.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy fővárosi pizzéria előtt elfogtak egy 60 éves férfit, aki ellen tíz elfogatóparancsot adtak ki korábban. A rendőrség a gyanúsítottat csak monogrammal jelölte, de az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben.
A férfit börtönbüntetése alatt kórházi kezelésre engedték, ahonnan megszökött, és csak három évvel később, külföldön fogták el ismét. Szabadulása után ismét gazdasági bűncselekményeket követett el - írta közleményében a rendőrség.
A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2007-ben fogták el újra Budapesten. Rosszullétre hivatkozva azt kérte a rendőröktől, hogy engedjék ki a szabad levegőre. Ott hirtelen beült az autójába, és elhajtott. Menekülés közben két rendőrautót is megrongált és elsodorta az őt feltartóztatni próbáló rendőrt. Végül akkor fogták el, amikor még egy autót összetört. Mindezért hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indult ellene - áll a közleményben.
Szabadlábra kerülése után a hatóságok elől ismét elrejtőzött, ellene több elfogatóparancsot is kibocsátottak, majd 2012. június 1-jén a hatóságok újra őrizetbe vették.
A Pest megyei rendőrök egy 30 millió forintos csalás kísérlete miatt keresték, de a férfi ellen több más hatóság is körözést adott ki. Többek közt a NAV és a BRFK is kereste, de egy rá kirótt szabadságvesztés miatt is elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
