Hírek
2014. December 05. 09:22, péntek | Helyi
Elismerő oklevél Tatabányának
A fogyatékos emberek világnapján, december 3-án a Nemzeti Színházban vehette át Turainé John Katalin alpolgármester asszony azt az oklevelet, amelyet Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata kapott köszönetképpen a sérült emberek élethelyzetének javításáért.Városunk önkormányzata egy évvel ezelőtt csatlakozott a Nem Adom Fel Alapítvány és Újbuda XI. Kerületi Önkormányzat kezdeményezéséhez, a megváltozott munkaképességű személyek közigazgatásban történő foglalkoztatását ösztönző programhoz. Az erről szóló szándéknyilatkozatokat 2013. december 3-án ünnepélyes keretek között írták alá az Országház Vadásztermében. A Jobb Velünk a Világ! programhoz összesen 40 önkormányzat és három minisztérium csatlakozott, akik vállalták, hogy 2014-től az eddigiek mellett még két megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak az államigazgatásban. Aláírásukkal deklarálták továbbá, hogy munkahelyi szemléletformáló programokkal, valamint további szakmai együttműködésekkel hívják fel a figyelmet az esélyteremtés fontosságára. Az idei gálaesten az elmúlt egy év tapasztalatainak összegzése, a program kiértékelése és a legeredményesebb önkormányzatok bemutatása után a Beugró társulat, a Budapest Bár, a Never Give Up Gospel és a Nemadomfel Együttes adott műsort az egybegyűlteknek. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Dr. Herczegh Anita elnök asszony volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
