Hírek
2014. Október 22. 09:08, szerda | Helyi
Elkezdődött a Táncsics út felújítása
Az elmúlt héten megkezdődtek a Táncsics út felújításának munkálatai
A város egyik legforgalmasabb útszakasza közel egy kilométer hosszan kap új burkolatot, és a felújítás alkalmával sor kerül az út, a parkolók, a kapukihajtók, a járdák, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítésére is – jelentette be Schmidt Csaba polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. chmidt Csaba polgármester kiemelte: a Táncsics Mihály út városunk egyik legforgalmasabb, ugyanakkor az egyik legrosszabb állapotban lévő útszakasza, így a városban élők régi vágya teljesül a rekonstrukcióval. A munkálatokkal kapcsolatban a polgármester elmondta: a kivitelezés során a Tolnai út és a Március 15-e úti csatlakozás között, összesen 917 méter hosszan korszerűsítik az úttestet, mintegy 6700 négyzetméter aszfaltburkolatot és közel 4000 négyzetméter járdát újítanak fel, a munkálatok majdnem száz családi házat és kapubehajtót érintenek. A beruházás során új forgalomcsillapító szigetet és gyalogosátkelőket is létesítenek: a gyalogosok úttesten való biztonságos átkelésének érdekében hat zebrát alakítanak ki, ebből hármat a régi átkelő áthelyezésével hoznak létre, további hármat pedig újonnan építenek meg. A gyalogátkelőhelyeknél kiemelt figyelmet fordítanak a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedésének segítésére, ezért lesüllyesztik a járdát, és vakvezető köveket is beépítenek. Az útszakasz felújítása során a meglévő buszmegállókkal azonos helyen, egy pár új öbölben elhelyezett buszmegállót is kialakítanak, melyek peronjait úgy építik meg, hogy azok a mozgáskorlátozottak számára akadálymentesen megközelíthetőek legyenek. A Táncsics út rekonstrukciója keretében a közvilágítási rendszert is felújítják: 33 lámpatestet cserélnek ki a szakemberek. A munkálatok folyamán közel 500 folyóméternyi gerinc- és bekötőcsatorna is megújul: 54 víznyelőt építenek meg, és kialakítanak három burkolt lefolyó árkot, melyek a zárt csapadékvíz-elvezető rendszer által összegyűjtött vizet a befogadó Galla patakba vezetik. A beruházás utolsó ütemében kerül sor a zöldsáv füvesítésére, és a mostani, hiányos fasor kiegészítésére is – tette hozzá a polgármester.
Régi, legalább tíz éves ígéretet sikerül teljesíteni Alsógalla főutcájának "faltól-falig" történő átépítésével – hangsúlyozta Bencsik János országgyűlési képviselő, aki a projekttel kapcsolatban elmondta: az útszakasz felújítására a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban pályáztak. Tatabánya pályázata ugyan az első körben nem volt sikeres, egy korábbi nyertes azonban visszakozott, így tudtunk támogatást nyerni. – Mindez azt üzeni, hogy a munkát mindig el kell végeznünk tisztességgel, mert bátraké a szerencse! Így jövő nyárra elkészülhet a közel 435 millió forintos beruházás, melyből a pályázati támogatás eléri a 390 millió forintot – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
A munkálatok a járdák felújításával kezdődtek meg, melyek az ÉD Vízmű Zrt. ivóvízhálózat-rekonstrukciós munkáival együtt zajlanak. Az idei évben várhatóan elkészülnek a teljes járdaszakaszok, illetve megújul a Táncsics utcában összegyűlő csapadékvizet a Galla patakba vezető három csatorna is. Az útszakasz teljes felújítása várhatóan 2015. június végéig tart.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
