Hírek
2014. Január 24. 14:06, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Emberölés Tárnokon – A rendőrség egy 45 éves helyi férfit gyanúsít
A rendőrség egy 45 éves tárnoki férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly áprilisban a településen megölt egy 36 éves nőt. C. Zoltán a holttestet saját háza pincéjében elásta és lebetonozta – közölte a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság (PMRFK) szóvivője pénteken az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a tárnoki nő és autója eltűnéséről volt férje 2013 májusában tett bejelentést az Érdi Rendőrkapitányságon. Az eltűnés körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálták, ám miután a nő maradványait csütörtökön megtalálták a gyanúsított ingatlanában, most már emberölés miatt folyik eljárás a férfi ellen.
A szóvivő hozzátette: a bejelentő elmondása szerint volt felesége 2013. április 14-én autójával ismeretlen helyre távozott. A járművet állampolgári bejelentés alapján a rendőrök idén január 22-én, egy tatabányai garázsban megtalálták.
Az adatgyűjtés során egyebek mellett kiderült, hogy a garázst az eltűnt nő ismerőse, C. Zoltán bérelte ki tavaly április 24-én. A 45 éves férfit a nyomozók ismét kihallgatták az eltűnéssel kapcsolatban. Vallomása közben a férfi többször ellentmondásokba keveredett, végül bevallotta: miután ismerőse 2013. április 14-én átment hozzá, veszekedni kezdtek, majd a vita hevében megölte.
Áldozata holttestét háza alagsorában rejtette el, a nő földi maradványait a nyomozók a férfi által megmutatott helyen csütörtökön meg is találták.
C. Zoltánt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését – mondta Beluzsárné Belicza Andrea.
Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője péntek reggel tájékoztatta az MTI-t a bűncselekményről. Közlése szerint a PMRFK "bravúros" nyomozását követően egy tárnoki családi ház pincéjében elhantolva és lebetonozva találták meg a nyomozók a tavaly tavasszal eltűnt nőt. Az eddigi adatok alapján a sértett azért kereste fel a gyanúsítottat annak tárnoki családi házában, hogy egy régóta húzódó vitájukat rendezzék. A vita azonban odáig fajult, hogy a férfi egy vezetékdarabbal megfojtotta a nőt. Ezután a holttestet a ház alagsori pincéjébe vitte, majd megbontva a betonaljzatot elásta, s az aljzatot újra lebetonozta – magyarázta az ügyészségi szóvivő.
Mivel fennáll a férfi szökésének veszélye, továbbá a bűntett kiemelkedő súlya és a kiszabható büntetés nagysága miatt a megyei főügyészség indítványozta C. Zoltán előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírájánál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
