Hírek
2012. Április 13. 10:22, péntek | Helyi
\\\\\\\"Grafikáim…\\\\\\\" az Sz. Győrfy Klára Galériában
Tóthné Szabó Magdolna, a Velence-tavi Művészbarátok Körének elnöke, okleveles építészmérnök, festőművész ’Grafikáim…’ című kiállítása nyílt meg az Sz. Győrfy Klára Galériában.
A megnyitóra sokan kísérték el őt a Velence-tavi képzőművész körből. A tatabányai Bányász Képzőművész Kör tagjai közül is sokan megtisztelték a rendezvényt, így jó alkalom nyílt arra, hogy a két csoport tagjai kapcsolatba léphessenek, megismerhessék egymást. A megnyitón a csodálatos grafikák és festmények mellet Kóródi György, műkedvelő zenész zongorajátéka is elkápráztatta a közönséget.

A Széchenyi István Művelődési Ház dolgozói és Bajnok Gábor, a galéria szakmai vezetője sok dicséretet kapott. Mint elmondták, ez mindig jól esik, hiszen a színfalak mögött komoly munka folyik azért, hogy a galéria hónapról-hónapra fogadhassa a képzőművészeket és alkotásaikat közvetíthesse a közönségnek. A galéria iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a 2012-2013-as évad kiállítóinak névsora már jó ideje összeállt, sőt több, színvonalas alkotásokat készítő, amatőr művész is érdeklődött egy esetleges 2013-2014-es évadi kiállítás lehetőségéről. Schweininger Ilona intézményegység vezető azt is elárulta, hogy a művészeket nem csak a hivatalos megnyitók alkalmával, hanem egy kevésbé protokolláris, ám de annál fontosabb rendezvény keretében is szeretnék majd meginvitálni a Széchenyi István Művelődési Ház Sz. Győrfy Klára Galériájába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

