Hírek
2013. December 19. 08:05, csütörtök | Helyi
Gyerekektől-gyerekeknek, ajándékok az Agorában
Ünnepélyes gálaműsor keretében ajándékozták meg városunk hátrányos helyzetű gyermekeit kortársaik a Vértes Agorájában.
Az idén harmadik alkalommal életre hívott karácsonyváró ünnepségen Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a több mint 370 óvodást és iskolást. Napjaink most karácsonyi készülődéssel, visszaszámlálással telnek, várjuk a szenteste és az év vége közeledtét – fogalmazott Schmidt Csaba polgármester. Ahhoz, hogy az ünnep minden gyermek számára öröm legyen, szükség van arra, hogy összefogjunk és segítsünk a hátrányos helyzetben élőkön. Miután szeretteinknek és barátainknak örömet okoztunk az ünnepen, a városban élő halmozottan hátrányos gyerekekre is
gondolnunk kell, hogy legyen mindenki számára ajándék a fa alatt. A polgármester beszéde végén minden jelen lévő fiatalnak boldog ünnepet és sikeres új évet kívánt, majd arra kérte őket, hogy jövőre próbáljanak egyre jobbak lenni a tanulásban és a versenyeken is, hisz szüleiknek és tanáraiknak így tudnak köszönetet mondani.
A Show Formációs Táncegyüttes ünnepi műsorát követően az Egészséges Tatabányáért Program keretében megrendezett I. Teremsport fesztiválon szereplő három legaktívabb iskolának adta át a jutalmakat Schmidt Csaba polgármester. A nyeremény mozijegyeknek a Tatabányai Integrált Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Bánki Donát telephelye, a Dózsa György Általános Iskola és a József Attila Általános iskola diákjai örülhettek. A polgármester ezt követően a gyűjtésben legaktívabban részt vevő intézmények vezetőinek sport- és játékutalványokat adott át, majd a karácsonyfánál a városunk oktatási intézményeiből a meghívott gyerekek vehették át a város által összegyűjtött, felajánlott ajándékokat a körzeti képviselőktől, az intézményvezetőktől, valamint a Városi Diák és Ifjúsági Önkormányzat képviselőitől.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
