Hírek
2015. Február 17. 10:11, kedd | Helyi
Hagyományfelelevenítő, hagyományőrző tollfosztás
Kinek a stafírungját készítjük?
Hangzott el többször is humoros felütéssel a kérdés a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe által szervezett szombati hagyományfelelevenítő, hagyományőrző tollfosztás során a Közösségi és Tájházban. Merthogy annak idején a tollfosztás kimondottan lányos házaknál volt fontos, hiszen ott készítették elő a majdan eladó sorban lévő leány stafírungját...
Tirhold Kármen elnök négy esztendeje gyűjtötte szomszédoktól, ismerősöktől a fosztásra váró libatollat, s szombaton régi terve vált valóra. Már jó ideje szerette volna feleleveníteni a régmúlt idők téli foglalatosságát, a hozzá kapcsolódó emlékeket, történeteket, hagyományokat. Eleinte úgy tűnt, hogy a múltidézésben leginkább az idősebb korosztály vesz szívesen részt, aztán több fiatal és egészen aprócska gyermekek is érkeztek édesanyjukkal, s végül nagyjából hatvanra dagadt a tollfosztók létszáma. Többen már nem is férhettek volna hozzá az asztalhoz, a tollakhoz…
Fábián Józsefné, Annus néni maradéktalanul ragaszkodva hagyományőrzéshez, érkezésekor jelezte, hogy annak idején nem volt szokás fehér sopf-ban tollat fosztani, hiszen az ünnepi viselet volt a nőknél, amit mindig keményítettek és nagyon csipkés volt.
Annus néni elmondta, hogy általában kendőben fosztottak, amit elől kötöttek meg, hogy ne menjen tele a hajuk tollal. Ha nagyon meleg volt, akkor hátrakötötték a kendőt.
A téli elfoglaltságot Feder-ball-nak, tollasbál-nak hívták, amely még véletlenül sem jelentette, hogy ilyenkor táncoltak, sokkal inkább azt, hogy az asszonyok hetekig fosztották a tollat előre ütemezve az utcákban a lányos házakat. Amikor a végére érkeztek, a házigazdák zsíros kenyérrel, disznósajttal, kolbásszal, legfeljebb 1-2 féle süteménnyel, s boros teával köszönték meg az asszonyok munkáját.
Régen a tollfosztásnál külön gyűjtötték a párnákba, dunnákba, paplanokba kerülő pihe tollat és külön a tolltuskót. Ez utóbbit, ha eladósorba került egy lány, elszórták a neki udvarló legény házáig, vagy fordítva: a fiús háztól a lányosig. A tolltuskók beletapadtak a hóba, így sokáig lehetett látni, hogy ki kinek udvarol.
A tollfosztás annak idején csak az asszonyok, lányok téli estét színesítette meg a munka mellett beszélgetéssel, pletykálkodással, de azért a fiatalemberek is megtalálták a módját, hogy ne maradjanak ki belőle, hogy csibészkedjenek: a fosztás végéhez közeledve fogtak egy verebet, elrejtették a kupac toll alá és elengedték… a veréb össze-vissza csapdosott, a toll pedig össze-vissza szállt…
S ha már múltidézés, akkor a móka és vidámság így, jó pár esztendővel, évtizeddel később sem maradhatott el. A viccek között ez is elhangzott: Tudjátok hogyan lettek a skótok? Úgy, hogy a svábok kiközösítették maguk közül a pazarlókat...
Az első hagyományfelelevenítő környei Feder-ball résztvevői nagyjából három kispárnára való tollat fosztottak ki, s töltötték meg vele az angin-t. A szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe a Márton napi bálra díszhuzatot készít a párnákra, s a szerencsések tombolán nyerhetik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
