A nem éppen barátságos értékítélet annyiban azért megállja a helyét, hogy a nevezett együttes sok más pályatárs formációval együtt kezd szépen valamiféle magyar könnyűzenei kánon részévé nemesedni – szóval nem ciki a számaikat kérni esküvőkön, keresztelőkön, még a közös képviselő is elfütyüli valamelyiket, ha kell.

Ez egyfelől dicséretes dolog, másfelől azért mégiscsak van ebben valami szomorú: egyes zenekaroknál végleg véget értek a csikóévek, mások megszűntek, vagy éppen újra kezdenek – a nagy rock'n'roll svindli nem áll meg és nem kímél. De mielőtt elégikus sóhajjal naftalin közé helyeznénk az elmúlt 10-15 év magyar rockszcénáját, itt egy érdekes hír: Felhőjáró Baksa-Soós Attilának köszönhetően most már irodalmi alapanyagként is találkozhatunk a honi underground élcsapat képviselőivel. A könyv borítóján feltűntetett zenekarok – 30Y, az említett Quimby, a Heaven Street Seven, a Hiperkarma és még egy tucat nevet lehetne sorolni – voltak ugyanis a szerző ihlető forrásai. Vagyis azok a bandák és énekesek, akik a nem túl tágas terű magyar könnyűzenei szaksajtó figyelmét már mindenképpen magukra vonták, sőt némelyik a szélesebb közönségét is.

A könyv bemutatója pedig valójában egy „haknisorozat”. Több helyszínen és igen kötetlenül mutatkozik be a könyv és alkotója. A Kultúrgrund csütörtök este ütött rajta az aktuális eseményen, amire a Fogásház nevet viselő romkocsma udvarán került sor. Az est koreográfiája – talán nem véletlenül – maga is olyan volt, mint a Rocklitera írásai: benne volt a „bármi megtörténhet” érzése, meglehetősen spontán, és esetlenségeivel együtt volt bájos és barátságos. Még az egymásnak eső két kutya rövid viadala és az aligátortekintetű biztonsági őrök masszív tömbje sem csökkentette a vidámságfaktort – ahogy a könyvet olvasva is sokszor, úgy itt is egy túlméretezett házibuli közepén érezhette magát az ember. Az est tetőpontján a könyv egyik szereplője, a 30Y frontembere kapott szót, aki bejelentette, hamarosan útjára indítják a pécsi Zenélő Egyetemet. A Pécsi Tudományegyetemen 2012-től lehet majd egyetemi képzés keretében elméleti és gyakorlati ismereteket szerezni a könnyűzenéről. Hogy szerepel-e majd az olvasmánylistán a Rocklitera, még nem tudni, de a kötet még amolyan hangolásnak is jól jöhet.

Baksa-Soós könyve egyébként szépen illusztrált irodalmi kalandtúra az emlékezet alkoholgőztől és cigifüsttől homályos idegpályáin. A műfajt meghatározni korántsem könnyű – a szerző zabolátlan szövegszólói kegyetlen tempót diktálnak. Agymenés ez a javából. Olyanok leginkább ezek az írások, mintha a zenekarok portréja egy fejre és lélekre egyaránt kíméletlenül támadó buli másnapi emlékszilánkjainak fénytörésében villanna fel egy-egy pillanatra. Ezért nehéz is lenne kiemelni bármelyiket is, talán mégis azok a legjobban sikerült szövegek, ahol a rockzenét körülvevő unalomig ismert díszletek – turnékínok, fokozódó fesztiválhangulat, elmebeteg házibulik – sajátos nézőpontokból mesélődnek el, mondjuk a tapló telekszomszéd szemszögéből. Egy biztos: bár témája könnyű, ezek a szövegek semmivel sem súlytalanabbak, mint amikkel a kortárs fiatal próza ellát manapság bennünket.

(Felhőjáró Baksa-Soós Attila: Rocklitera. Lékó Tamás fotóival. Collective Art Kiadó – Omikron Publishing GmbH, 2011, 137 oldal, 2990Ft)