Hírek
2011. Szeptember 20. 07:17, kedd |
Belföld
Forrás: OrintPress
Jelentős mennyiségű kőolajat talált a MOL Vízvárnál
Olajat találtak Vízvár alatt: hamarosan megkezdődik a kútfúrás és az olaj feltárása a Dráva menti község határában – a részletekről lakossági fórumon tájékoztatták az ott élőket a Mol Részvénytársaság szakemberei.
Vízvár határában 2000 méter mélységű kutat fúrnak, ugyanis az előzetes geológiai mérések alapján jelentős mennyiségű kőolaj található a mélyben – mondta el a Sonline fórumán Volter György, a MOL Nyrt. Kutatás-Termelés Divízió hatósági, társadalmi és partnerkapcsolatokért felelős osztályának vezetője. Mint hozzátette, sajnos ennek feltárása és felszínre hozatala komoly nehézségekbe ütközik, ezért a megszokott technológiától eltérve úgynevezett irányított ferde fúrásra lesz szükség. Ez annyit jelent, hogy máshol áll majd a fúrótorony, és máshol a kitermelendő kőolaj.
Volter György elmondta: a kútfúrást két okból is így kell elvégezni. Egyrészt mert a kőolaj természetvédelmi terület alatt rejtőzik, másrészt pedig mocsaras, lápos területről van szó, ami a súlyos fúróberendezést és annak gépi tartozékait nem bírná el. A fórumon a legfőbb hangsúly a kártalanításon és a birtokjog alkalmazásán volt, mivel a műveleti terület a vízvári gazdáké, és érintettek abban, hogy a keletkezett kárukat a MOL velük szemben rendezze. A jelenlévő szakemberek mindenki számára érthetően beszámoltak a károk rendezési üteméről, a kárfelmérésről és elszámolásról.
Az olajkútfúrás közel egymilliárdos beruházás. Kozma László vízvári polgármester elmondta: ebből a település és az itt lakók egyaránt profitálhatnak. Hosszú távon több milliós iparűzési adót és új munkahelyeket jelenthet Vízvár számára a beruházás.
– A szakemberek azt ígérik, hogy a legfejlettebb technika érkezik Vízvárra, és néhány éven belül termelni fog a vízvári olajkút – mondta a település polgármestere. – A Kis-Drávánál – ez a Dráva egyik holtága – jelölték ki a fúrás helyét, azonban itt természetvédelmi szempontok és a mocsaras talaj miatt nem fúrhatnak. Ezért döntöttek a szakemberek a ferde fúrás mellett. A kártalanításról már megegyezés született. A várható bevételről Vízvár első embere annyit árult el: évekkel korábban Vízvár közelében üzemelt egy olajkút, amely 2-3 milliós adóbevételt jelentett a településnek. Most az egykori kút hozamának többszörösére számítanak a szakemberek.
Az utóbbi harminc év legnagyobb dunántúli szénhidrogén kincsének felfedezését eredményezte a MOL és a horvátországi olajipari vállalat (INA) Dráva menti kutatássorozata. A Dráva-vidék a sikeres zalátai kutatás miatt került a figyelem középpontjába. A baranyai Zalátán – a somogyi megyehatártól nem messze – rendkívül jelentős lelőhelyre bukkantak, s azóta jóformán egymást követik a térségben az újabb és újabb kutatások. Sorra kezdték meg a vizsgálódást a somogyi Potony, Barcs és Vízvár térségében, és fúrásokba kezdtek a horvát oldalon is. A Drávától távolabb eső somogyi területeken is számíthatunk kutatásra. Bár fúróberendezést még egy-két évig biztosan nem lehet majd látni Tarany környékén, ám a geológusok már dolgoznak egy lehetséges új olajmező kutatásán. Barcs térségében a MOL és a horvát INA közös programja indult el. Miután a baranyai Zalátán – a somogyi megyehatártól nem messze – jelentős lelőhelyre bukkantak, egymás után kezdték meg a vizsgálódást Potony, Barcs és Vízvár térségében. 2008-ban a MOL után a második legnagyobb hazai kőolaj- és földgáz kutató társaság is beszállt a Dráva-medencében zajló szénhidrogén-kutatásba, szeizmikus méréseket végeztek Barcs és Darány térségében. A teljes cikk a Sonline.hu oldalon olvasható.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 09. 09:20, szerda | Belföld
EU-elnökség - Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás
2024. Október 09. 09:20, szerda | Belföld
Balatoni Katalin: a kormány mindent megtesz azért, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden az Akik arra születtek…
2024. Október 09. 09:19, szerda | Belföld
Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat
A Nébih fejlesztésével az idei évtől az őstermelői tevékenységet igazoló hatósági bizonyítványt a gazdálkodók már néhány gombnyomással előállíthatják maguknak az elektronikus őstermelői nyilvántartásból (e-ŐCSI)