Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2020. Augusztus 30. 13:19, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Kásler: az iskolákban nagyon komolyan kell venni a járványügyi eljárásokat

Kásler: az iskolákban nagyon komolyan kell venni a járványügyi eljárásokat

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat \"azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni\" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez "passzoló" eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli - tette hozzá. A miniszter ezek között említette "a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását". Ennek - mint elmondta - minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges. "Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad" - hangoztatta.
Úgy fogalmazott: "a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni". Egyúttal figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.
Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra. Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.
Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet - közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, minthogy "feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.
A minisztert kérdezték a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégiáról is, amelynek célja többek között a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának erősítése és a pedagógusok megbecsültségének erősítése.
Kásler Miklós összegzése szerint 2030-ban a stratégia eredményeképpen az oktatás és a nevelés egyensúlyát szeretnék látni, amit korszerű módszereket használó, felkészült és megbecsült pedagógusok valósítanak meg modern infrastruktúra segítségével. Megjegyezte, hogy a kormány 2010 óta 796 milliárd forinttal többet fordított a köznevelésre, hiszen "az ifjúság a magyar nemzet jövője".

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról