Hírek
2013. Szeptember 02. 09:44, hétfő | Helyi sport
Két büntető döntötte el a meccset
Győzni kell!
Ez volt Raffai Sándor, a Környe SE kétszeres bajnok női focicsapata edzőjének utasítása és egyben reménye a Fejér Megyei Női Labdarúgó Bajnokság második fordulója, a megye legnagyobb rangadója, a Tatabányai Amazonok ellen szombaton vívott mérkőzés előtt. Sajnos sem az edző, sem pedig a hazai környezetben mérkőző környei hölgy játékosok reményei nem váltak valóra: a meccs végén a Tatabányai Amazonok 0-2 arányú győzelmet könyvelhettek el, amire – az edző szerint az összjáték képe alapján – nem szolgált rá a bajnokcsapat.
Az első félidőben mindkét gárda gyengén teljesített, egyik sem mutatott semmi
olyat, ami alapján kiemelkedhetne a mezőnyből. Passzív mezőnymunka, mindössze 1-1 kapufa volt 1-1 távoli lehetőség után, és egy keresztbe lőtt labda a vendégektől, ami veszélyesnek mondható – értékelt a meccs után az edző. Raffai Sándor a félidőben igyekezett felrázni a környei lányokat, akik érezték, hogy a mutatott teljesítmény kevés, ezért a második játékidőre úgy futottak ki a pályára, hogy „nekimennek” a vendégeknek. Ekkor már a trénernek is kezdett tetszeni, amit lát. A lányok elkezdtek játszani, jöttek a kiugratások, az átforgatások, ugyanakkor két óriási ziccert is elhibázott a hazai csapat, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött a büntetés: egy kontra után büntetőt kapott a vendéggárda és ki is használta, megszerezte a mérkőzés első gólját.
Ezek után már kitámadtak a környeiek, azonban a stressz sok hibát szült, s bár így is sikerült gólhelyzetet kialakítaniuk, az ismét kimaradt… a folytatásban egy több
mint vitatható helyzet után a hazaiak leálltak egy pillanatra, az ellenfél megindult, és a kontra végén – Raffai Sándor értékelése szerint – nevetséges büntetőt ítélt a játékvezető, amit ismét higgadtan használtak ki a vendégek. Hiába tettek ezután mindent egy lapra a környei hölgyek, semmi nem jött össze. Ahogy az edző summázott: ha másnap estig játszanak, akkor sem lőttek volna gólt ezen a mérkőzésen.
Raffai Sándor értékelése: a játék képe alapján ismét nem érdemeltünk vereséget, de adtunk egy félidő előnyt az ellenfelünknek, ettől idegesek lettünk, sokat hibáztunk, és ezt remekül kihasználták a vendégek. Remélem, az időben jött pofon összerázza a csapatot és a következő fordulóban helyretesszük a renoménkat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
