Hírek
2015. November 28. 00:00, szombat | Helyi
Koncerttel ünnepelt a 25 éves alapítvány
Pitti Katalin operaénekes és Tóka Szabolcs orgonaművész jótékonysági koncertjével ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját vasárnap a környei Római Katolikus Templomban a Háromkirályok Alapítvány.
Az alapítványt 1990. november 28-án Nagy László prépost plébános, Rácz Mátyás és Seres Jánosné alapította a Környei Római Katolikus Egyházközség nevében 1990. november 28-án.
Az alapítók szinte a legelső pillanatban látták a rendszerváltás által hozott új lehetőséget, azt hogy egy helyi közösség tagjaiként ők is sokkal többet tehetnek az egyházközség tulajdonaiért, községünk műemlékeiért, hiszen a műemlékek fölött felügyeletet ellátó felettes állami szervek a gyakori alulfinanszírozottságuk miatt, ha tudtak is támogatást biztosítani, akkor leggyakrabban csupán az idegenforgalmilag kiemelt környezetben lévő épületek felújításához jutott forrás. Ezen kívántak és tudtak változtatni az alapítók azzal, hogy létrehoztak a környei egyházközség tagjaiból egy olyan alapítványt, amely fő feladataként és céljaként a templom és a plébánia felújításának, karbantartásának támogatását határozta meg, hogy ezzel is erősítse a helyi egyházközséget – hangzott el a koncert előtt Beke László ünnepi köszöntőjében. A polgármester a község minden lakója nevében köszönetét fejezte ki Seres Jánosné alapító és az alapítvány számára azért az önzetlen és óriási értékű munkáért, melyet eddig is végeztek a templomért és a plébániáért, s azt kívánta, hogy még sokáig működjön a szervezet, ugyanakkor a fő célként meghatározott feladatokat a lehető leggyorsabban végezhessék el, hogy azok megvalósultával újabb nemes célokat tűzhessenek maguk elé.
Az alapítvány 25 éves bevétele megközelíti a 30 millió forintot, jelenlegi vagyona az év végére várhatóan meghaladja a 6 millió forintot. Az eltelt negyedszázad alatt megvalósult a templom külső-, belső felújítása, a külső vízelvezető rendszer kiépítése, a templomban lévő barokk-kori emlékek restaurálása, kegytárgyak javítása, húsvéti gyertya-tartó készíttetése, a kegykápolnában lévő tabernákulum, gyertyatartók, a Szent Sír a Krisztus szoborral, a templomban található nagykereszt, csillár, a Nepomuki Szt. János szobor, a Zell-i kegyszobor, a keresztelőkút szoborcsoportjának restaurálása, az oltárkutatás és feltárás, a Mária oltár eredeti állapotának visszaállítása, valamint a plébániaház kutatási programja.
Az alapítvány a plébániaház felújításához továbbra is várja az adományokat a Pannonbank környei kirendeltségénél vezetett 63300013-11000561-00000000 számlájára adomány megjelöléssel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
