Városlista
2021. január 25, hétfő - Pál

Hírek

2012. Május 17. 14:15, csütörtök | Kék hírek
Forrás: STOP / MTI

Könnyű prédát kerestek - rács mögé dugták őket

Könnyű prédát kerestek - rács mögé dugták őket

Három súlyos bűncselekmény történt május első harmadában néhány nap alatt a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén, a rablások áldozatai idős emberek voltak.

A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg a helyi lakosság körében felháborodást kiváltó ügyek felderítését, és nyolc feltételezett elkövetőt vettek előzetes letartóztatásba - közölte Fekete Miklós bűnügyi igazgató a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján.

A rablók a sértetteket minden esetben brutálisan bántalmazták, hogy megtudják tőlük, hova rejtették értékeiket. Két embert azóta is kórházban ápolnak, egyikük életveszélyes állapotban van - tette hozzá a rendőri vezető.

Szitár Ferenc alezredes, karcagi rendőrkapitány tájékoztatása szerint az első esetben május 5-én a déli órákban kunhegyesi otthonában törtek rá egy idős asszonyra. Fenyegették, és értékes tárgyakat, pénzt követeltek tőle. A nő - akire másnap megkötözve egyik hozzátartozója talált rá - súlyos sérüléseket szenvedett, emiatt kórházban kezelik. A rendőrök néhány nap alatt elfogták a bűntett mindkét gyanúsítottját; büntetett előéletűek, és jelenleg is több tucat ügyben folyik ellenük eljárás.

A második bűncselekmény május 6-án éjjel történt: három férfi tört be a kenderesi gyógyszertárba, illetve az azzal egybeépített lakásba, ahol egy idős gyógyszerésznő él. Az elkövetők a gyógyszertárból készpénzt szereztek, majd átmentek az alvó sértett lakásába, mert még több pénzt, valamint ékszereket akartak zsákmányolni. Onnan azonban a sértett bántalmazása ellenére sem tudtak értéket magukkal vinni. A nő könnyű sérülésekkel megúszta a támadást.

A rendőrség két nap múlva mind a három elkövetőt elfogta, valamennyien büntetett előéletűek, és több bűnügyben gyanúsítottak.

Fekete Miklós a harmadik esetről elmondta: egy 81 éves férfira kunhegyesi otthonában május 9-én reggel a lánya eszméletlen állapotban talált rá. Az idős embert mentőhelikopterrel szállították kórházba, azóta is közvetlen életveszélyben van, állapota válságos. Kiderült, hogy előző éjszaka támadtak rá, és különösen kegyetlen módon bántalmazták, majd eszméletlen állapotban magára hagyták. Az elkövetők készpénzt, egy sarokcsiszolót, egy fúrógépet, két elektromos hosszabbítót és egy kerékpárt vittek el tőle.

A rendőrök két nappal a bejelentés után őrizetbe vettek két tiszabői és egy kunhegyesi fiatal férfit, akik a rablással és az életveszélyt okozó testi sértéssel megalapozottan gyanúsíthatók. A két tiszabői ellen büntetőeljárások folynak, a kunhegyesit lopások miatt már elítélték.

A rendőrség a sikeres felderítések ellenére fokozottan ellenőrzi Kunhegyest és környékét - jelezte a megyei bűnügyi igazgató.

MTI / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2021. Január 24. 14:27, vasárnap | Kék hírek

Régészeti leletekkel bukott le egy szerb férfi

Orgazdaság miatt vádemelést javasol a rendőrség egy szerb férfi ellen, aki a gyanú szerint mintegy nyolc és fél millió forint értékű régészeti leletet akart Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni

2021. Január 23. 08:59, szombat | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Jásztelek és Jászberény között

Ketten meghaltak egy balesetben péntek délután Jásztelek és Jászberény között, a 32-es főutat a helyszínelés idejére teljesen lezárták - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

2021. Január 22. 15:02, péntek | Kék hírek

Rózsaszín lopott biciklivel ment betörni

Befejezte a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

2021. Január 20. 06:00, szerda | Kék hírek

Mentőautóból lopott egy siófoki férfi

Két év fegyházbüntetésre ítélte a Siófoki Járásbíróság azt a férfit, aki mentőautóból lopott tavaly tavasszal Siófokon - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.