Hírek
2016. Március 16. 09:59, szerda |
Helyi
Forrás: police
Közlekedési afférból indult a vita
A tatabányai rendőrök a támadókat elfogták.
A Tatabányai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást három tatabányai lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak 2016. március 13-án 16 óra 50 perckor Tatabánya belterületén egy általuk előidézett közlekedési veszélyhelyzet miatt, szóváltásba kerültek egy helyi férfival. A tettesek a vitát követően a sértettet több alkalommal fejen ütötték, majd megrúgták és járművét megrongálták.
A verekedést egy közeli panelházban lakó fiatal fényképezőgéppel akarta rögzíteni, azonban a támadók ezt észlelték és őt is bántalmazták.
A helyszínre érkező rendőrök az erőszakos magatartást tanúsító férfiakat beazonosították és 20 percen belül, R. Dávid, 23 éves tatabányai lakost, valamint 2016. március 14-én 11 óra 10 perckor B.Dániel, 20 éves tatabányai lakost elfogták és őrizetbe vették.
A Tatabányai Rendőrkapitányság a csoport harmadik, ismeretlen helyen tartózkodó tagja Ugrai Zsolt 33 éves tatabányai lakos ellen elfogatóparancsot bocsátott ki.
A nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
