Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Június 30. 13:32, kedd | Külföld
Forrás: mti

Lassú lesz a járvány utáni felépülés Németországban

Lassú lesz a járvány utáni felépülés Németországban

Nem kerülhet már sor V-alakú konjunktúrára, azaz meredek visszaesést követő gyors talpra állásra Németországban,

hanem a helyzet lassú és körülményes javulására kell számítani a német kereskedelmi és ipari kamarák szervezete, a DIHK felmérése alapján. Sok vállalatot hozott nehéz helyzetbe a koronavírus-válság Németországban. A cégek több mint 40 százaléka számolt be likviditásszűkéről a DIHK felmérésének kedden bemutatott eredményében. A szűkössé vált pénzeszközök pedig a beruházások csökkenéséhez vezettek, hátráltatva ezáltal az új technológiák bevezetését, új termékek kifejlesztését és új piacok megnyitását.

A felmérésben közel minden második cég a saját tőke csökkenését jelezte. Ennek ismeretében pedig Martin Wansleben a DIHK (Deutscher Industrie- und Handelskammertag) vezérigazgatója a konjunktúracsomag utólagos feljavításának szükségességére hívta fel a kormány figyelmét.

A felmérésbe bevont mintegy 8500 vállalatnak a fele legkorábban a jövő év közepére várja az üzletmenet visszazökkenését a normális kerékvágásba. A teljes évre vonatkozóan öt vállalatból négy (77 százalék) számol forgalmának csökkenésével. Minden ötödik (21 százalék) szerint pedig idei forgalma kevesebb mint a fele lesz a tavalyinak. Az aktuális helyzetüket így a felmérések 1985-ös kezdete óta a legrosszabbnak ítélték meg a felmérésbe bevont német vállalatok.

A kapott eredmények alapján a DIHK megalapozottnak látja a bruttó hazai termék 10 százalék körüli idei visszaesésére vonatkozó becsléseket. Hasonlóképpen a válságból kivezető út is sokkal inkább mérsékelten, mint meredeken emelkedő lesz és a korábban becsülteknél hosszabb ideig fog tartani.

A bruttó hazai termék előállításának az egyik legnagyobb forrása, a német export például a DIHK becslése szerint a külföldi járványvédelmi korlátozások miatt 15 százalékkal eshet vissza az idén. A megkérdezett cégek viszont pont a határok megnyitásától, a nemzetközi kereskedelmi forgalom helyreállításától várják elsősorban helyzetük javulását. Nagy segítségként értékelnék viszont emellett adóterheik enyhítését és bürokratikus kötelezettségeik lazítását is. "A kis- és középvállalatok szempontjainak figyelembe vételével feltétlenül szükség lenne a kormány gazdaságösztönző csomagjának módosítására, hogy minél nagyobb számban részesülhessenek gazdálkodó egységek annak előnyeiből" - jelentette ki Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója.

A német kormány 130 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot készít elő a vírusjárvány következményeinek enyhítésére. A csomag az áfa átmeneti csökkenése, valamint a kis- és középvállalatoknak a csőd elkerülésére nyújtott támogatás tervét is tartalmazza. A DIHK igazgatója szerint azonban "nincs fontosabb annál, mint lehetővé tenni számukra, hogy ismét bevételt termelhessenek".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.