Az 1934. július 15-én született Puskás Sándor ötödéves orvostanhallgatóként utazott Környebányáról a fővárosba, ahol sebesültmentés közben halálos lövés érte. Ő volt az első áldozatok egyike. Ma is csak annyit tudni, hogy 1956. október 23-án este fél 8 és fél 9 között érte a halálos fejlövés, s hogy családja sokáig hiába kereste. Évfolyamtársai találtak rá az Üllői úti Klinikákon, szerettei november 6-án kísérhették utolsó útjára, temettethették el a Farkasréti temetőben. Puskás Sándorról Svétecz László önkormányzati képviselő emlékezett meg pénteken annál az emlékműnél, melyet a forradalom fél évszázados évfordulóján állíttattak, s melyen márványtábla tiszteleg a mártírhalált halt fiatalember előtt.
Környén hagyományosan ökumenikus istentisztelettel kezdődött a megemlékezés a református templomban, ahol a mosonmagyaróvári születésű Bedy Sándor plébános az 1956. október 26-ai sortűz és az azt követő napok borzalmas emlékeit idézte fel, amelyekről hosszú-hosszú évtizedekig még az otthon falai között, a családok sem mertek beszélni. Az akkori borzalmakat fiatalemberként élte át. Ha gyermek lettem volna, talán most semmit sem tudnék, semmit sem értenék az eseményekből. Ha pár évvel idősebb vagyok, talán én is ott veszítem az életem – hangzott el a plébánostól, aki az emlékezés fontosságát emelte ki, hogy soha ne vesszenek homályba az 1956-os események.
Nagy Péter tiszteletes a prédikációját záró imában köszönetét fejezte ki, hogy azokra emlékezhetünk, akik kivívták e nemzet szabadságát, akik szembeszálltak megannyi szovjet tankkal, s szívvel-lélekkel harcoltak egy jobb hazáért: emlékezünk 1956 hőseire, vértanúira, akik a szabad és független, keresztyén Magyarországért harcoltak. Add, Urunk, hogy mi utódok is méltók legyünk elődeinkhez, akik vérüket áldozták e hazáért. Add, hogy tudjuk úgy nevelni gyermekeinket, utódainkat, hogy mindig büszkén tekintsenek a magyar történelem e vértől piros napjára, amikor a szabadságunkat tankok láncai tiporták a sárba.
A megemlékezés újabb helyszínén, a Művelődési Házban Beke László polgármester idézte fel a forradalmi eseményeket, amelyek villámgyorsan és megállíthatatlanul követték egymást. A levert, földbetiport forradalomnak nagyon sok üzenete maradt számunkra, az egyik legfontosabb üzenet, szimbólum a lyukas zászló, mely a világon talán egyedülálló módon hirdeti a szabadságot. A jelképet hirtelen jött ötlettel hozta létre az eufórikus hangulatban lévő tömeg: egyszerűen kivágták a gyűlölt címert a nemzeti trikolór közepéből. – fogalmazott a polgármester, azt kívánva, hogy legyünk méltóak 1956 örökségére, méltóképpen vigyázzunk azokra az értékekre, melyek számunkra 2015-ben természetesek, de ne feledjük, hogy 59 esztendővel ezelőtt honfitársaink az életüket, szabadságukat áldozták érte.
„Lehullott három falevél” – ezzel a címmel következett szerkesztett összeállítás fiatalok, gyermekek előadásában. Eisenbart Győzőné felkészítésében valódi, megrázó életképek elevenedtek meg. Úgy, ahogy akkor ősszel a lehulló, táncoló falevelek látták. Láttak egy kisfiút is, aki a hírhedt Andrássy út 60-as számú épület ajtaján kopogtat édesapját keresve, nem sejtve, hogy gyermeki őszinteségű kérdései, mondatai milyen halálos veszélyt hoznak másokra. A fiatalok megrázó, félelemmel és fájdalommal átitatott előadása után az emlékező közösség a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét. Az önkormányzat nevében Beke László polgármester, s Orlovits Tímea jegyző helyezte el a kegyelet koszorúit, majd a testvértelepülés Tardoskedd, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe, pártok, civil szervezetek, az általános iskola diákönkormányzatának képviselői, s a megjelentek tisztelegtek a hősök előtt, lobbantották lángra a kegyelet mécseseit, főhajtásukkal üzenve, hogy ma is vigyázzák, őrzik 1956 csodáját.